Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

szó arról, hogy bekerüljön a tanárképzőbe. Ha nem: nem tudom, mit fog kezdeni. Sajnos, van olyan új rendelet, amelyikszabályozza^magán-zeneoktatást. Csak engedéllyel tarthat tanfolyamot vagy iskolát fenn, s ha erre engedélye nincs, akkor csak „saját családi otthonukban" oktathat növendékeket, vagyis házról-házra járva, s pl. vizsgát, magánhangversenyt, stbit nem rendezhet közöttük, s a kollektív oktatás minden formája el van zárva a növendékei elől. Ez majdnem azt jelenti, hogy nem taníthat, mert ma már mindenki csoportban igyekszik tanítani, gazdasági ésjjedagógiayjkokból. Nem tudom, gondolt-e a zsidó apák sorsára az, aki ilyen rendelkezéseket csinál, s arra, miként mondhatom meg a gyermekemnek 21 éves korában, hogy: fiam, mindenféle munkalehetőség el van intézményesen zárva előled. Ki vállalja ennek az emberi felelősségét tehetséges emberekkel, vagy egyszerűen emberekkel szemben? Ami a fiamat illeti: ő tavaly érettségizett, s július 1. óta inas. A személyzet komolyan becsüli és szereti. Abszolút pontosan betartja a munkaidőt, vasszorgalommal és igyekezettel dolgozik, és eddig még nagyon szerencsésen helyezkedett bele a személyzetbe. Fejlett szociális érzéke van, s tud alkalmazkodni, helyesen értékeli az embereket és megbecsüli őket, és ezzel már is megnyert egy csatát: semmiféle ellenérzés nincs iránta a személyzetben, mert semmiben nem szerez magának jogosulatlan előnyt, de a kiváltságos helyzetét kiváltságos munkapenzum elvégzésére kötelező dolognak érzi. Ez az egyetlen, aminek segítségével a főnök fia tisztességesen érvényesülhet. Még egy évet kell tanoncként eltöltenie. De nem tudom, nem kerül-e hamarabb sor alá, mint ahogy ez az esztendő eltelik. Pedig még a két tanoncév után két és fél évi szakbavágó gyakorlat van hátra, amíg mestervizsgát tehet, és addig nem is kaphat iparengedélyt. Egyébként most semmiképp sem kaphat. A fennálló rendelkezések szerint, ha engem valami érne, nem örökölhetné a nyomdai iparjogosítványt, s el kellene az üzemet kótyavetyélnie. - Elhelyezkedése akkor is nagyon problematikus lenne, munkásként is, mert zsidót, és pláne érettségizettet nem szívesen alkalmaznak még munkásnak sem. - Ami emberi fejlődését illeti: azzal meg vagyok elégedve. Nyugodtan, minden különösebb érzelmi reakció nélkül viseli a sárga karszalagot a leventegyakorlaton, és vállalja azt, ami ezzel jár. Eddig sem önérzetén, sem magyarságán, vagy ennek tudatán nem látok sérülést. És ez nagyon fontos. Nagyon nehéz ma elérni magyar zsidó apának azt, hogy a gyereke tisztességes ember és jó magyar maradjon. Nekünk sikerült, de ezt sem kaptuk ingyen. Mind a kettő kerüli a henye és laza megoldásokat, mind a ketten teljesítmény révén akarnak boldogulni az életben. Nem tudom, nem rossz útravaló-e ez, mert aki intézményesen el van zárva az elől, hogy teljesítményt hozhasson létre, könnyen kerülhet kétségbeejtő örvénybe. Mégse tudok mást adni nekik az útra, mint azt, amit adtam. A tisztességes és tiszta megoldások keresésének útját jelöltük ki nekik, a felelősséget és a magyar utat, vagyis az idetartozásnak azt az érzését, amellyel alkudni nem lehet. De hiszen olyan emberek számára, akiknek nyelv, környezet, táj, múlt azt jelenti, mint nekünk, nincs is más út, mert nem tudunk ezeknek a hatása alól menekülni. Láttam, hogy az öcsémnél, akiben nem olyan erősek ezek a dolgok, mert hiszen ő nyolc évig élt távol a középiskolában, az érettségi után mindjárt a harctérre került, a leszerelés után Pestre, azután másfél évre külföldre, s egy évi itthoni munka után mindig másutt dolgozott - tehát sokkal kevésbé volt idenőve -, mit jelentett a válás az országtól. Aki azt végignézte, soha se tudja elfelejteni. Azt akartam mindezekből elmondani, hogy a fiam kezd lassan a barátommá fejlődni. Már meg tudok vele beszélni fontos problémákat is, lassan belenevelem abba, hogy érezze az én az egészért való felelősségemet, s vállalja ezt. Vállalja is. Remélnem lehet, hogy ha 193