Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

99 Gyoma, 1940. március 17. Kedves Barátom! A vasárnap délelőttöt használom fel a válaszolásra, mert e héten öcsém megy szabadságra, s amellett nekem kell egy nagyobb munkálatba kezdenem, ami hosszabb időre le fog foglalni megint. Amit az emberek nekimarhulásáról és a mi gyors kiszolgálásunkról ír, az nagyon komplikált kérdés. Egyszer ön írt arról, hogy nekem „közigazgatási marhaságokkal" kell foglalkoznom. Hát - mint minden egyéb - ez sem egy egyszerű kérdés, s engem most már, hogy beledolgoztam magam, érdekel is, a sokféle fontos nemzeti, közéleti s minden egyéb vonatkozása révén. Higgye el, egy egészséges, jól működő, a nemzeti léleknek, karakternek és az adottságoknak megfelelő szervezet döntő jelentőségű egy nép fejlődése szempontjából, és ennek a szervezetnek a külső megjelenési formája mégiscsak a közigazgatás. Két példát mondok erre: a finnekét és a lengyelekét. Olvastam mindkettőnek életéből egyes adatokat. A Pester Lloyd gazdasági melléklapjában, a Lloyd-Economistban megjelent egy lengyel menekült vállalkozónak egy cikke arról, hogy a lengyel igazgatás miként mondott csődöt. Azt mondja, egyetlen vállalat nem kapott a miként viselkedésre semmiféle utasítást felülről, s teljesen felkészületlenül ment bele a lengyel közgazdaság a háborúba. Szokás volt, hogy a minisztériumok mindent a zöldasztalnál döntöttek el, s soha semmiben az érdekeltségeket meg nem kérdezték. Hibás volt a pénz- és bankpolitikájuk, s emiatt a közgazdaságuknak semmiféle rugalmassága nem volt stbi. Ezzel szemben a nyomdászszakszervezet lapjában, a Typographiában volt e héten egy levél egy Finnországba menekült svájci nyomdásztól, aki írt haza, hogy hogy élnek és milyenek a viszonyok. Azt írja, elképzelhetetlenül borzalmas az óvóhelyen kuksolva várni a halált, de a szervezet olyan, hogy amikor kijönnek az óvóhelyről, az asszony elszalajtja őt bevásárolni, s öt perccel a légitámadás, illetve a riasztás megszűnése után tejet, vajat, kenyeret, mindent azonnal tud vásárolni. Más közszellem és más közigazgatás. Heteket tudnék erről mesélni Önnek, olyasmiket, amiket csak az én munkámon keresztül lehet meglátni és tudni, s amik néha izgalmasan érdekesek. Ami mármost bennünket illet: azon a területen, amelyen dolgozunk, szinte intézménnyé fejlődtünk, s rengeteg apróság van, amit csak mi tudunk szállítani, s ezt persze csak kellő szellemi és anyagi áldozatkészség mellett lehet produkálni. Többé-kevésbé mindenki ránk van szorulva, és azt állíthatjuk, hogy a mi rendelőink jobban közigazgatnak, mint mások. Olyan segédeszközöket, mint mi, senki nem szállít, és ezért a közigazgatásnak a java tartozik a mi rendelőink közé, akiknek fontos, hogy ilyet kapjanak, s akik ezt értik és értékelik is. Van persze, aki fogcsikorgatva rendel nálunk, de rendel, viszont igen meleg elismerő leveleket kapunk ma is. A Dunántúlon járva tavaly egy községben a főjegyzőnek mondtam, hogy zsidók vagyunk, mert szóba került ez, az öregúr tiltakozott, mondván, hogy ő tudja, hogy reformátusok vagyunk. Húsz év óta van erről szó a közigazgatásban, s ő igyekszik bebeszélni magának, szegény, hogy nem vagyunk zsidók. Persze hogy ahol direkt tilalom működik, ott igen sokat ártanak nekünk, de arra is volt már gyakran jelünk, hogy amint ez a tilalom megszűnik, azonnal visszatérés kezdődik, mert a protezsáltak olyan rosszul szolgálnak ki, hogy menekül tőlük a rendelő. Mégis elég sok helyen vesztettünk teret, de ezért most a visszacsatolt területek kárpótolnak bennünket. Végeredményben ez is olyan dolog, amit csak bővebben lehetne megvilágítani, a 159