Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

Inkább arról írok, hogy milyen felejthetetlenül gyönyörű volt a tavaszi utam. Székesfehérváron megnéztem a püspöki könyvtárat, egy rendkívül kedves úr, Kuthy István, volt Eötvös-kollégista, pápai kamarás az igazgató, ő volt szíves mindent megmutogatni. Veszprém is felejthetetlen, s nagyon érdekes a környéke. Zirc kevésbé volt érdekes. Pannonhalmai látogatásom azonban olyan mély benyomást hagyott bennem, hogy sohasem fogom elfelejteni. Rendkívül kedvesen is fogadtak, meghívtak ebédre, éppen nagy társaság volt együtt, mert a bencés plébánosok voltak bent lelkigyakorlaton, s egy visszacsatolt plébánia küldöttsége volt ott. Felejthetetlen benyomás volt a régi refektórium, benne a feketeruhás tömeggel. Azt gondolom, hogy felekezeti különbség nélkül minden magyarnak el kellene életében egyszer legalább zarándokolnia Pannonhalmára. Én eddig a történelmi Magyarország emlékeiből nagyon keveset ismerek, mert a háború előtt nem tudtam utazgatni, az elszakított területekre pedig nem tudok menni, nem tudtam rá elszánni magam soha. Az Alföld pedig olyan kevés tradíciót őriz, s építészeti emléket úgyszólván semmit sem. Nagyon érdekes volt Győr is, rengeteg szép könyvet láttam a szemináriumi könyvtárban, s nagyon szép Esztergom, és gyönyörű onnan a dunai út Pestig, ahol szintén nem jártam még, illetve eddig - hajókésés miatt -, csak éjjel mentem arra. Bár volna időm és lehetőségem arra, hogy bejárhassam lassanként az országot. Pécsre is milyen jó volna még egyszer elmenni. Akkor nem nagyon sokat láttam a környékből, mert Fitz-cel beszélgettünk és inkunabulumokat

1 nézegettünk, csak egypár nagy sétát tehettem. Mindig azt vártam, hogy a gyerekeimmel mehessek el egyszer nagy gyalogtúrára, de a betegség és a postoperációs állapot ezt lehetetlenné tette. Az idén már jól bírtam a túrázást, hálistennek, de most az idők olyan bizonytalanok. Borzasztó dolgok történnek a világban. Kiszámíthatatlanok a következmények. Ügy érzem, naponta rengeteg érték pusztul el, s ha igaza van önnek abban, hogy új, jobb világ születik, akkor ennek bizony igen nagy ára van. De én is úgy érzem, hogy lassan válaszútra érünk, és el kell dőlni mindennek. Csak azt nem tudom, kik csinálják meg az új világot. A mi elkallódott, fáradt és csalódott, szerteszórt generációnkra nem lehet számítani, a fiatalok között pedig nagyon kevés értéket látok. Sokszor úgy érzem, nincsenek az országnak erkölcsi és szellemi tartalékjai. Amit a német szaklapokból látok, az a rohamos süllyedést mutatja. Itt is felbomlóban vannak a szakma szervezetei, új emberek nyomulnak előre, akikről nem sokat tudok, de amit tudok, az nagyon szomorú. A napokban elővettem a Könyvnyomdászok Szakköre 1900-as évekből való Évkönyveit. Milyen lendület, mennyi szeretet, tudás és áldozatkészség van bennük felhalmozva. És kik jöttek annak a generációnak a helyébe. Ma negyedrésznyi tanulási és fejlődési lehetőség sem áll a fiatal nyomdász előtt, s ott tartunk, hogy ha megnyílna ismét az ilyen kollektív munka lehetősége (amit akkor a munkások tettek tönkre, mert a nem szociáldemokrata tényezőket kizárták a szakmai közéletben való közreműködésből), nem volna, aki csinálja nekik. Mégis talán igaza van önnek abban is, hogy a legrosszabbon túl vagyunk. Több barátom írta ezt mostanában. Még nem látom tisztán, hogy ezt mire alapítják, hiszen félelmetes lehetőségek lógnak a világszínpad szuffitái

2 között, de talán nem csal az előérzetünk. Hacsak arra nem alapítják ezt, hogy mennél rosszabb, annál jobb, annál hamarabb kell az embereknek belátniok, hogy zsákutcában vagyunk. Nem untatom tovább. Köszönöm jókívánságait, én állok a posztomon, s amíg hagynak, minden törekvésem az, hogy a rám bízott üzem lehetőségeit megőrizzem, ötven éves leszek két hónap múlva - tőlem már túl sok új kezdeményezést nem lehet várni, de ha megőrzöm a tradíciót, amelyet újraépítettem, az is valami, az se sokaknak sikerül a világban. 147