Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

Nem akarom Önt ezekkel tovább szomorítani, hiszen azt is felelheti természetesen, hogy hány százezer magyarnak megy rosszul a sora sok-sok esztendő óta, s nincsen meg a lehetősége arra, hogy a gyerekeit nevelje. De én ezektől soha életlehetőséget el nem vettem, sőt inkább adtam nekik. A múlt évben 86.000 P munkabért fizettem ki Gyomán, amiből úgyszólván semmit sem kerestem meg innen, hanem mind máshonnan hoztam ide, s ha nem volnék, akkor ezt mind Pesten, városban költenék el a megrendelőim. Nem is szólva arról, hogy az itteni munkabérekre hogyan hat ki a példa, amelyet nyújtok. Személyzetem nagyobbik része itteni leányokból és fiúkból áll, akiknek ha itt nem volnának, fele vagy harmada sem volna az évi keresete, mint így. - És ha nem követnének el bizonyos oldalakról mindent ellenem, akkor legalább ötven százalékkal volna nagyobb a létszám nálam, és vagy húsz százalékkal magasabb a bérek színvonala. Nem tudom semmiféle szempontból úgy nézni, hogy ne lenne hasznos és fontos éppen annak a magyarságnak a szempontjából az, amit csinálok, s ne lenne helyes, ahogyan csinálom. Igen hamar bebizonyosodik majd ennek az igazsága, mihelyt kiverik a szerszámot a kezemből. Hiszen a mai lapokban is vannak hírek, amelyek mutatják, hogy gazdasági vonatkozásban miről is van most szó, csak nem bírják tisztán látni az emberek. No de befejezem: majd lesz valahogy. Egyelőre nincs fantáziám és képességem arra, hogy másképp csináljam a dolgaimat, mint eddig csináltam, még ha beleveszek is. Szeretettel köszönti Kner Imre A levél gépirat, autográf aláírással, K. I. emblémás levélpapírján. MTAK Kézirattár, Ms 4588/123. 1 f. Ugyanerről másolati példány: BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 190-191. 1 Miklós barátom - Móricz Miklós. A cikk az OMKE - kereskedők - lapjában jelent meg. 89 Z[engő]Várkony, [i]939- XI/18. Kedves Barátom, megjöttek hát az idén is a Kner-naptárak, ugyanúgy, mint más években - s csak jöjjenek meg még ezután is, éljünk mi is, éljenek ők is, amíg jobb világot érhetünk. Köszönöm a rámgondolást - higgye el, nem túlzok, sőt keveset mondok, ha azt mondom, hogy én is gyakran, naponta gondolok Magukra, mert inkább azt kellene mondanom, hogy állandóan, s ha nem tudatosan, hát a tudat alatt, s ha nem gondolom, hát érzem állandóan azoknak állapotát, akiknek ez a mai világ még mondhatatlanul keservesebb, mint nekem, mert otthonukat, kenyerüket is veszélyezteti. Az is igaz, hogy a háború óta mindmostanáig reménytelen voltam - most kezdek bízni, s hiszem, hogy ha nagy, kínos áldozatok árán is, de csakugyan most készül az új, jobb világ. Mikor a P.[esti] N.fapló]

1 megszűnt, írtam külpolitikai szerkesztőjének, Szántó Rudolfnak,

2 egykori tanítványomnak, és sorsukat tudakoltam. Megnyugtatott, s azzal végezte levelét, hogy hisz „végső győzelmünkben" rendíthetetlenül, örülök, hogy még vannak velem egy hiten - mert ez az igazi „hit", s én is ebben a felekezetben vagyok. 145