Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

tenni, mint amit tettem. A lelkiismeretem tiszta, mert kiszámíthatóan nagy áldozatot hoztam. Ha végrehajtottam volna azt a személyzetredukciót, amelyet folyton halogattam, illetve ha csakugyan abban a mértékben hajtottam volna végre, amelyben szükséges lett volna, akkor ma gazdag ember volnék, aki megengedhetné magának azt is, hogy félrevonuljon egy időre, és páholyból nézze a jövőt, így pedig most is folyton ölöm bele a pénzt, sőt a hitelt, amelyet igénybe veszek, tehát legszemélyesebb biztonságomat veszélyeztetem, az üzembe, amelyet könnyűszerrel redukálhatnék, ha nem nézném 60 család kenyerét. Amikor a kollektív szerződés lehetővé tette azt, hogy a munkaidőt és a béreket 25%-kal redukáljuk - a redukció Pesten kötelező volt, vidéken fakultatív, és a roppant munkanélküliség miatt léptettük életbe -, én még két és fél évig fenntartottam a 8 órás munkaidőt, mert tudtam, hogy az itt lenősült, telket, házat szerzett emberekre az elbocsátás katasztrofális lett volna. Amikor már lehetetlen volt a teljes munkaidőt fenntartanom, maga a személyzet ajánlotta fel, hogy az elbocsátások helyett a rövidített munkaidőt vezessük be, hogy családos embereket ne kelljen elbocsátani. Ma én szégyellem kifizetni a béreket, olyan alacsonynak tartom azokat. De toronymagasságban állanak az itteni bérek mellett. És mert a bérek szabályozása késik, mert nem tudjuk több mint 12 éve kieszközölni azt, hogy a tanonclétszámot arányosítsák a szakmunkások számához (ma is sok tisztán tanoncnyúzásra alapított üzem működik még az országban, ahol a tanonc soha rendes szakmunkást még csak dolgozni sem lát), tehetetlenül kell néznem, hogy vándorol el tőlem a munka ezekhez. Tudja ön azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ma majd minden kiadványát Karcagon nyomtatja, Kertész József nyomdájában, aki pajeszos szedőkkel, gyerekeivel, rokonaival dolgoztat, és a legolcsóbb árakat szabja meg, már fizetésképtelen is volt, de Balogh őexcellenciájának

8 az az álláspontja, hogy az Akadémia szegény, minden fillérrel spórolnia kell, és csak a legolcsóbb ajánlatot szabad elfogadnia. Ma sajnos azt kell látnom, hogy minden ígéret és program dacára rohamosan pusztul az a bérszínvonal, de az a munkaszínvonal is, amelyet Apám és generációja, de magam is, negyven év alatt kiépítettünk, s amelynek fejlődése nyomán annak idején a szakma színvonala is fejlődött. Ugyancsak azt kell látnom, hogy az a hatás, amelyet ez a szakmai rendezés gyakorolt más szakmákra, elenyészik. Nem akarom ezt a képet tovább festegetni. Lehet, hogy önnek van igaza. Az is lehet, hogy a zsidóság most „bűnhődik", mint Ön írja, azért, mert elvégzett egy szervezési munkát, olyan munkát, amelynek szükségszerűleg, a napokban említett „business"szemponton túl, fejlesztőleg kellett hatnia a magyar tömegek létszínvonalára. De arról, hogy ez a pusztulás bárkinek és főként a magyar tömegeknek is hasznára lehetne, egyáltalában nem vagyok meggyőződve. Az ember még családjával együtt is vállalna olyan pusztulást, amelyről azt érzi, hogy esetleg mások, hússzorta nagyobb tömegek jólétét váltja meg vele, tehát a pusztulás szükségszerű. Ezt azonban hinni nem tudom. Mindaz, amit magam körül évtizedek alatt tapasztaltam, mást mutat, s egyáltalában nem látom magam körül azokat, akik helyembe lépjenek és folytassák azt a munkát, amelyet végeztem eddig, s végezett az apám, vagy az a Kner Eisik könyvkötő, akiről éppen most tudtam meg, hogy 1851-ben halt meg Békésszentandráson. - Lehet, hogy túlozzuk a bajokat mind a ketten. Lehet, hogy nincsen ok olyan fokú pesszimizmusra, amilyet ma érzünk - hiszen én alapjában véve hosszú távra mindig optimista voltam, mindig bíztam a társadalmi szervezet automatizmusában, és negyven év alatt megtanultam azt, hogy minden dolog, ami a gazdaság belső törvényeivel ellentétes, megbosszulja önmagát, s előbb-utóbb lehetetlenné 127