Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

megmondani, de néha erkölcsi kényszerűség. Mindenesetre némi gyengéd elfogultság van bennem Budayval és körével szemben. A mi körünk második-harmadik generációjának fellépése óta először hozott érintkezésbe a sors olyan fiatalokkal, akik nem a szervezkedésben és bikacsökben keresték ambícióik kielégülését, s nem szabad nekik elfelejteni azt sem, hogy felfigyeltek a parasztproblémára, amikor még az nem volt olyan divatos, mint most. Abban ismét önnek lesz igaza, hogy a „Leistung",

2 a mű itt marad, függetlenül az enyhítő körülményektől, és habár mindig erősen össze van forrva a korral és a miliővel, amelynek gyermeke, mégis önmagának kell önmagáért helytállania. De hát erről a témáról is csak személyesen lehetne diskurálni. Ami a mi körünket illeti, annak tündöklésében én már nem tudok hinni. Nagyon is széjjelszórta az idő, szanaszét, a világ minden részébe, nagy részükről soha nem is hallok. Herbertről évek óta semmit például, EdithrőP azt tudom nővérétől, aki Grill-Gergely Rezsőnek

4 a felesége, annyit, hogy Londonban él és nagyon jól érzi magát, s nagyon csodálkozik, hogy hogyan érezhette jól magát évekig Berlinben. Mali Pesten van, most érkezett fel, s tegnapelőtt írta, hogy azért jött fel, mert Gergelynek

5 26-án kiállítása nyílik meg, de különben nem jött volna fel Körtvélyesről. Sokkal jobban szeret falun lenni, már öregnek érzi magát a város számára. - Másokról hosszú idő óta sohasem hallok semmit, s úgy érzem, hogy az a politikai állásfoglalás, amelybe belecsúsztak, egy téves lelki attitűd következménye, nem egészen őszinte, affektált dolog volt. De ha nem következik el, akkor se lett volna más a sorsuk. Nekem emberileg és karrierem, lehetőségeim szempontjából is igen nagy veszteség ez, de aligha lesz már jóvátehető életemben. Nem tudom, ki mondotta azt, hogy az emberiség is olyan, mint a krumpli, mert a java mindig a föld alatt van. Nagyon egyedül kezdem magam érezni itthon, világnézetemmel, ha szabad az emberekhez, a dolgokhoz, a munkámhoz való viszonyomat annak nevezni. Azt azonban sokszor érzem, hogy bennem is hibák vannak, másmilyennek kellene lennem. Hihetetlenül naiv vagyok még most is és túlságosan jóhiszemű, sokszor nagyon egyszerűen látok mindent, s készpénznek veszem a jó szót, még most is, harminchárom esztendei üzleti tevékenység után. És végképp nem bírom azt, hogy az emberek állásfoglalásaikban és viszonylataikban mennyire nem vonnak le konzekvenciákat. Ha a szemükbe köpnek, letörlik, s azt mondják, esik az eső. Vannak emberek, hozzám közel állók is, akik abszurd módon járnak el velem szemben, s csodálják, hogy hozzájuk való érzésem megváltozik. Elfelejtik, amit értük teszek, visszaélnek velem, s amikor nem tudok a régi érzéssel lenni hozzájuk - mert erre nem vagyok képes, ha haragudni, gyűlölni nem is tudok -, akkor csodálkoznak, hogy nem reagálok, amikor a régi módon próbálnak közeledni hozzám. Nem való vagyok ebbe a világba, s nem tudok letenni arról, hogy minden dolgomban kvalitásra törekedjem. Sajnos, kisfiámnál is ezt látom, habár még nagyon keveset tud és nagyon küszködik érte. Én pedig nem fogom tudni őt lebeszélni erről, s ez nagy baj lesz, mert nem bizonyos, hogy a munkabázist biztosítani tudom neki hozzá. Olyan gyerek, aki ütni tud, ha kell, de visszaütni nem. - Nem szabad hát csodálkoznia, ha van bennem rokonszenv és segíteni akarás fiatalokkal szemben, akik legalább jószándékban emlékeztetnek a körre, amelyhez valaha tartoztunk. Bizony, nem tudom ígérni, hogy a nyáron találkozunk, pedig nagyon jó lenne. De arra kérem, ha Pestre viszi útja, és előre tudja, hogy mikor, értesítsen idejében róla. Minden hónap elején fel szoktam szaladni egy-két napra, s ha lehet, össze fogjuk egyeztetni a terminust. 106