Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Dokumentumok. 1848. március 18.—1849. augusztus 16.
Márton legfeljebb 48 óra lefolyása alatt megjelenni, az Elöljáróság legszigorúbb felelősség terhe alatt hazafiúi legszentebb kötelességének ismerje. Meghagyom továbbá százados úrnak, miszerint netalán a Sárrétén keresztül vivő utakat, töltéseket, ösvényeket sat. akkép dúlassa és rontassa el, hogy azon keresztül semmi szín alatt az ellenség elő ne nyomulhasson, elvárom Önnek hazafisága - erélyessége és katonai tehetségétől, miszerint ezen rendeletemet a legszigorúbb felelőssége annak betűszerénti értelmében teljesíteni fogja. Békés megye hatóságát rögtön tudósítsa, hogy népfelkelésének egyik jelentékeny részét Füzesgyarmatra berendelje, és az ottan létező Sárrét közti hézagot minden kitelhető eréllyel akkép rontsa el, hogy azon az ellenség semmi szin alatt, a legszigorúbb felelősség terhe alatt át ne hatolhasson, kiterjesztvén ezen intézkedésemet a Sárréten keresztül vezető minden utakra és töltésekre is. Százados úr végre, ha szükség úgy kívánja, a Sárréten vezető utak elrontására Mezőtúr városát, és a körülfekvő helységeket rendelje ki. A haza és kormány nevében. Költ Kisújszállás főhadiszállásomon július 4.1849. Korponay ezredes sk. Ph. 1 oldalas, kézzel írt korabeli másolat - BML Védbiz. ir. 962/1849. A nyílt rendeletben megjelölt védelmi intézkedéseket a Debrecent elfoglaló cári csapatok ellen hozták, mivel várni lehetett, hogy tovább vonulnak délfelé. Sárfi százados július 5-én juttatta el a közölt nyílt rendeletet a megyéhez, ahol a dolog sürgősségére való tekintettel a védbizottmány összehívása nélkül kellett intézkedni. (BML Sipos Sándor első alispán ir. 74/1849., uo. alisp.jkv. 74/1849. július 6.) Az első alispán július 6-án Szeghalom, Füzesgyarmat, Kőrösladány, Vésztő és KörÖstarcsa népfelkelőit rendelte Füzesgyarmatra, úgy, hogy július 8-án estére a községbe érkezzenek. Füzesgyarmat községnek kellett a népfelkelők ellátásáról gondoskodni. (Oláh II. 340-341., BML alisp. jkv. 74/1849.) Sárfi július 6-án Füzesgyarmatról kelt levelében kereste meg az első alispánt, hogy a szerepi füzfás gátat rontassa el, mert az ellenség ott tudna a Sárrétre behatolni. (BML Sipos alisp. ir. 75/1849.) Sipos alispán bejegyzése az alispáni jegyzőkönyvbe: „meghagytam ennek eszközlését Szerep községinek, úgy szinte Bihar megye alispáni hivatalát is megkerestem ennek sikeresítése végett." 1 Korponay János honvédezredes (1819-1881) 1849. július 1-tól szervezte az érintett területek népfelkelését, mint főparancsnok. (Bona 1983.207.) 2 Sárffy (1848—49-ben Sárfi) István százados (1814-7) 1849 júliusától Korponay ezredes segédtisztje a tiszántúli népfelkelő táborban. (Bona 1988. 525.) 452