Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Dokumentumok. 1848. március 18.—1849. augusztus 16.
85. Budapest, 1848. június 10. Mészáros Lázár hadügyminiszter felhívása a nemzetőrség felállítására és felfegyverzésére 255 A hadügyminiszter Békés megye Közönségének Hazámfiai! Polgártársaim! Budapest, június 10-én 1848. Újvidéknek nemcsak törvényeink ellentállásával lett felzendülését bizonyosan hallottátok, ezen hír hivatalos jelentésből bebizonyul. Midőn ezt közhírré tenném, nem szükséges mondanom, mit kíván tőletek a trón, a haza, törvényeink java s igénye! Nehogy azt, mit századokon át őseink vészteljes időkben megtartottak, azon szabadságot, mely jövendő jobblétünk alapja és azon függetlenséget, mely nélkül magunknak semmi jót nem eszközölhetünk, mi ivadéki dicső őseinknek elveszítjük, ezen egyetlen kincsünket, mint őseinktől reánk szállott hagyományt, melyet a velünk szövetkezett nemzetekre mindig kiárasztott nemzetünk. Magyarok! Most hát védeni és legmegfeszítettebb erőnkkel fenntartani szent kötelességünk és azt egyesülten tenni is fogjuk. Felhívom ennél fogva a Jász-kun nemzetet, Hajdú kerületet, Pest, Csongrád, Csanád, Békés, Arad, Szabolcs és Bihar megyéket, Budapest, Debrecen, Kecskemét, Szeged, Arad, Hóldmezővásárhely, 1 Szentes, Szolnok, Nagykőrös, Mezőtúr, Gyula, Békés, Nagyvárad városaink vitéz lakosait, miszerint azonnal nemzetőrseregeiket felállítsák, amennyire lehető, rendes katonaságnál szolgált tisztekkel magok lássák el és rendezzék, vadászpuska, kasza, kard, fokos, buzogány sat. saját fegyvereikkel lássák el, és magokat haladéktalan akképp tartsák készen, hogy első felhívására a hazának a már megtámadott Bács, Torontál megye helységeinek védelmére, oltalmára lehessenek, hogy azon bűnös megtámadok, törvényszegők, vagyonokat dúló - kik korántsem szerbek, vagy horvátfok] -minthogy ezek a magyar koronáért és nemzetért igaz testvérként mindég életöket és verőket áldozzák, úgy ezentúl is bizonyosan a magyarral közös szabadságokért fognak inkább buzogni és harcolni, mintsem rabigát hordani. Szerb atyánkfiai már azért sem lehetnek, minthogy őket a magyar nemzet száznyolcvan év előtt a török járom elől menekülve testvérileg karjaiba fogadá, és ezen nemzet hálátlan soha nem volt, hanem elkorcsosodott vakmerő, gyülevész népcsoportok [lehetnek] 2 - megbüntetve visszaverettessenek és ezáltal közös hazánk békéjét fenntartva, királyi trónunk tekintélyét és hazánk integritását megőrizzük. Hadügyminiszter Mészáros Lázár sk. 3 oldalas, kézzel írt eredeti tisztázat - BML All. Biz. ir. 152/1848. Szemelvényesen közölve: Oláh I. 205-207. 170