Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1931

Erdei László, aki becsületesen ott ült, ahova ültette az ember, de hogy miért ült ott és miért kell pont a legtűzöbb napon ott ülni, arról fogalma sem volt. Nem is ragadt meg a pályán, amit valóban nem lehet a magyar régészet pótolhatatlan veszteségének tartani. (...) Miskát nemcsak a leletek fogták meg, hanem a telep minden kibontakozó jelensége. < Buday minden munkánkban szívesen segített, de nem tudta vagy kevésnek tartotta meglátni az Alföld régészeti problémáit. Igazi római volt, akit csak a provincia (elsősorban Dácia) érdekelt és lenézte a Barbaricumot. Én irányítottam tehát a Miska figyelmét elsősorban a Barbaricum római kereskedelmének emlékeire s ezzel megindult az alföldi szarmatakutatás. Buday észre se vette, hogy épült ki a háta mögött ez a problémakutatás, arról meg éppen nem volt fogalma, hogy itt-ott, a munka folyamán még az Alföldi András kezenyoma is rajta maradt. A tervezgetésből professzori segítség lett s Miska - a hazulról semmivel sem támogatott diák - még hallgató korában megismerhette mindazokat a magyarországi múzeumokat, ahol szarmata emlékeket őriztek. Iskolai gyűjtemények is voltak ezek közt. (...) Lojzit lehetett a legnehezebben megmozdítani a komolyabb munka felé. Egy-egy könyvismertetésig csak eljutott, de ebben az évben egy leíró numizmatikai cikk erejéig ő is a cselekvés terére lépett. (...) Az 1931-32-es tanévben két gyakorlati órát adott át nekem Buday azzal, hogy azt használjam fel úgy, ahogy a legjobbnak látom. Mikor másnap azzal álltam elébe, hogy mivel elég szép számú hallgatóság vette fel a gyakorlatot, talán meg lehetne kezdeni az általam már régen javasolt magyar régészeti bibliográfia előmunkálatait. Ennek a munkának a hiányát mindenki érezte, akármelyik szakágán dolgozott is a régészetnek. Nem volt semmi ellenvetése és én a hallgatókkal: Barabás Piroskával, Földi Lőrinccel, Kiss Juliannával, Kós Lászlóval, Orosz Mária Gonzágával, Schupiter Elemérrel, Somkutí Annával és Török Gyulával neki is kezdtem a magyar folyóiratok anyagának cédulázásához. Több volt ez egyszerű címcédulázásnál, mert a kiosztott anyagot mindenki becsületesen elolvasta és a benne talált régészeti anyagot is figyelembe vette. (A cédulaanyagot a MMOK nyilvántartási osztályának adtam át s úgy tudom, a később felállított Adattárba - tehát országos intézményhez került. Hogy ott mit csináltak vele, azután soha nem érdeklődtem, de bizonyára nem dobták ki. Jómagam - még erről lesz szó - az első bibliográfiánál igen jó hasznát vettem, újabb tíz év anyagával bővítve. Ebből is látható, hogy sok, ma már elvégzett munka és kialakult intézmény gyökerei a szegedi egyetemi intézet talajában fogamzottak meg, annak munkásságához nyúlnak vissza.) (...) A tizenöt név közül csak kettő van, amelyikkel a régészeti irodalomban később is találkozunk, nem szólva Kühne László egyetlen programértekezéséről. Schupiter (Zalotay) Elemér és Török Gyula az a két ember, aki a múzeumi pályára ment és ott ért is el eredményeket. A többi (...) kitartóan, két féléven át becsületesen dolgozott s bizonyára, amennyiben valahol történelmet tanít, ma se áll értetlenül azzal a kevés 97