Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1929

1929 Az 1929. évre - a nyári előkészítés után nagy várakozással tekintettünk. Benne voltunk az egyenesben. (...) Pénzünk annyi volt, mint amennyit sem azelőtt, sem azóta ásatás céljára nem láttunk egy rakáson. Ezzel a pénzzel neki lehetett volna kezdeni a Nagytatársánc tervezett ásatásának. Gondoltunk is rá, de mivel egy leendő régészeti gyűjteménynek [ásunk], amelyben egy-két darabon kívül semmi se volt - Endreyvel történt megbeszélés után úgy határoztunk, hogy az első évi ásatást olyan helyen végezzük, ahol a jó megfigyelésen túlmenően gazdag leletanyag is ígérkezik. Buday - hozzá lévén szokva ahhoz, hogy a kolozsvári gyűjtemény mindenkitől függetlenül készítette elő és csak a körülményektől befolyásolva vitte" keresztül eltervezett feladatait - nemigen szerette a kikötéseket, de kénytelen volt belátni, hogy a város kérése indokolt. Belátta, hogy itt nem beleszólásról, hanem józan megfontolásról van szó. Egy percre sem szabad azt hinni, hogy a város közönsége lelkesedett azért, hogy az ásatásokra pénzt kell megszavazni. Érdekes, hogy nem is a gazdák jelentették a legnagyobb ellenzéket. Éveken át Kovács Jenő birtokos, Kun Béla szerkesztő sógora kísérletezett a munka megfúrásával, talán azért, mert hiúságból a Móra Ferenc igazgatósága tartamára letétbe helyezte a szegedi múzeumban az általa talált kishomoki gepida leleteket s elszalasztottá az efemer értékű hírlapi közlésért azt az állandóbb jellegű név-megörökítést, hogy a leletekkel alapítója legyen a városi múzeum régiségtárának. (...) Keresni kellett tehát most már azt a lelőhelyet, amelyik kettős célnak felel meg. Kielégíti a múzeum leletigényét, de kielégíti a tudományét is. (...) Utunk a gimnázium régiséggyűjteményébe vezetett. Ott kísérleteztünk, hogy a szekrényekben lévő leleteket a leltárral azonosítva, néhány biztos lelőhelyet találjunk. Ez nem volt könnyű feladat, mert a legérdekesebbnek látszó daraboknak nem volt feljegyezve a lelőhelye. Néhányat még így is sikerült találnunk. írhatnék ugyan ide akármit azok közül, amelyeket öt évvel később sikerült megállapítani, de ez felesleges volna. Kettőre azonban biztosan emlékezem. Az egyik a Hunyadi-halom, a másik a Kökénydomb. Az előbbin kezdtük, folytatva Mártéllyal, Solt-paléval, a Peszerével, ami elvitte a délelőttöt, pedig a város autójával szaladgáltunk egyik helyről a másikig. (...) Kökénydombra csak délután került sor. (...) Éppen három tanya volt egy csomóban, ahol megálltunk. Abban a kis tanyában érdeklődtünk, amelyik leggondosabban volt bekerítve. (...) A borostás képű öregember, Kapocsi Mihály felelt arra a kérdésre, hol van a Kökénydomb. - Hát éppen jelenleg ahol állanak. 83