Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1927

olyan nagy része volt a magyar bronzkori kronológia kérdésének mai napig vitatott kérdésében. Másfél napi munka erejéig magam is részes voltam benne. (...) Childe ebben az időben írta a The Danube in prehistory c. nagy összefoglaló munkáját s így már ismerte a magyar múzeumokat, de legalábbis azt a nagyon válogatott anyagot, amelyre teóriáit felépítette. Clark azonban nagyon érdeklődött Ószentiván iránt. Ebben azonban nemcsak a helyszín megismerése játszott szerepet, hanem az is, hogy egyetemi barátját, báró Gerliczy Félixet, deszki kastélyában pár napra felkeresse. Meg is tette. Május 7-én bekocsikáztak hozzám az intézetbe s miután a múzeum pitvarosi és őbébai anyagát átnézte, s ezzel a Szeged környékén addig ismert, még nem nagy kiterjedésű bronzkori temetőket megismerte s a mi intézetünkben kiállított ószentiváni telep és temető addig feltárt leleteit tüzetesen átnézte; tájékozódott a Maros-szög és a hozzá csatlakozó területek bronzkoráról - meg a csókái újkőkori telepen át a gazdag neolitikumról -, azzal a tudattal távozott el Szegedről, hogy sok mindent látott itt, ami Tószeg után csak részben jelenthetett számára meglepetést. (...) Délután meg kellett várni az elvonuló vihart s csak később mehettünk Ószentivánra sarat dagasztani és megmutatni a tetthelyet. (...) Részemre - és az intézet részére - annyi haszon volt ebből a kirándulásból, hogy egy La Téne temető nyomára vezettek az embereim, a szőregi határban lévő Pávó-féle téglagyárban, ahol május 12-től június 2-ig dolgozva, egy vegyesen temetkező kelta temetőnek 14 sírját tártuk fel, mindenütt a földet kitermelő munkások előtt dolgozva. Már a megindulás is nagyon érdekes volt. A tábori kemencével, tehát a legkisebb befektetéssel dolgozó téglagyár Pávó Antal szőregi kovácsmester tulajdona volt, így vele kellett tárgyalni a mint később kiderült - nem is felesleges részletkérdéseket. - Mi lesz az arannyal, volt az első kérdés, mikor beléptünk hozzá. Természetesen a talált aranyra vonatkozó rendelkezésekhez tartottam magam, de Ő többet akart. Később, mégis belátta, hogy a törvény törvény, és megadta az engedélyt. (...) Mindaddig meg volt nyugodva, míg a legszebb, de nagyon törött edénymellékletes sírt meg nem találtuk. Láttuk, hogy össze nem állítható cserepeken kívül - leszámítva a hasznavehetetlenné tett harcos felszerelést - semmit sem menthetünk meg, ha darabonként szedjük fel a mellékleteket. Tancélú in situnak azonban már azért is jónak látszott, mert a kezdő ember a maga valóságában láthatta, hogy a hamvasztásos sírok nem szépen lerakott edényekből állnak, hanem alaposan összenyomta, mondhatnám tönkre tette a ránehezedő föld. (...) Szőregen kellett csináltatni a valóban nagyméretű ládát s ez, még ha titokban csináltattuk volna is, nem eshetett a mindig gyanakodó Pávó tudtán kívül. De ravasz volt és pár napig felénk sem jött. Megvárta, míg elkészülünk a pakolással. (...) Éppen hozzákezdtünk volna a kitöméshez, hogy a fedelet ráerősíthessük, amikor kiérkezett Pávó. Egy szikrát se volt barátságos és ellentmondást nem tűrő hangon hozta tudomásomra, hogy ezt - rámutatva a ládába keretezett sírra, nem engedi kivinni a telepről, mert tudja, hogy ebben akarjuk kicsempészni az aranyat. Bontsuk szét. (...) Hirtelen elhatározással olyan válaszút elé állítottam, amelyik elől nem tudott kitérni. 73