Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1926

házigazda különös, de sohasem leereszkedő modorát. 9-kor a szalonban kaptuk a feketét és 10-ig, fél tizenegyig elbeszélgetve, rádiót hallgatva igyekeztünk jólnevelt ember benyomását kelteni, ami mint az újabb meghívás bizonyította, úgy látszik sikerült is. (...) A bánkúti úri mód után jött a bicikliszezon, naponta megtett 30-32 km-es úttal, egésznapi munkával, a már megszokott emberekkel, akiken és a mellettünk dolgozó szélmalomba jövő-menő, földet hordó társaságon keresztül mélyen beleláthattam ebbe a faluba, lakói életébe, örömébe, bánatába.

29 A már nagyon kikezdett telep, kevert anyagával 1926-ban még megoldhatatlan rejtélyeket, megannyi problémát jelentett. Egyelőre azonban csak figyeltünk, jegyeztünk és gyűjtöttünk. A telep egyik különfekvő részéből egész gödör változatos anyagát juttattuk el Childenek az edinburghi egyetemi múzeum számára. Ezzel kezdődött meg az intézet külföldi kapcsolata. Valójában ennek az esztendőnek sokrétű ásatásai után érkeztünk el ahhoz a biztos tudathoz, hogy az intézetnek van létjogosultsága, s komoly tényezője lesz az Alföld régészeti kutatásának. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy másoknak is ez a véleménye. Mi azonban ezzel nem törődtünk. Végeztük a hiteles régészeti anyag feldolgozását, közlésre előkészítését s bár Buday Árpádban kevés hajlandóság mutatkozott rá, a budapesti szakemberekkel, régészeti társulattal való kapcsolatok kiépítését is. Mindenben egyetértettünk, de a pesti kapcsolatok kiépítésében nem. Ebben a kérdésben - bizonyára a saját és Posta tapasztalatai befolyásolták, s nem vette észre, hogy ami helyes volt a magyar Erdélyben - s helyes volt az elszakított magyarság érdekében -, az nem helyes Szegeden. Soha nem érintkezett a pesti kollégákkal, amiben kétségtelenül nagy szerepe volt az AA-féle

30 bírálatnak, amire ugyan annak idején felelt, de elfelejteni soha nem tudta. Alföldi megtette ugyan az első lépést, amikor Nagy Lajossal együtt Szegeden meglátogatta, de ő nem tette meg a második lépést. A maga szempontjából neki volt igaza, de intézete és tanítványai szempontjából nem. Mennyit kellett nekem később kerülgetni ezt a merevséget, arról csak én tudok s azok, akiknek érdekében meg is kerültem. A tudomány és az emberek érdeke kívánta (Párducz, Török) és nekem ma sincs lelkiismeretfurdalásom amiatt, hogy ezen a téren megkérdezése nélkül, akarata ellenére cselekedtem. (...) Az ebben az esztendőben, külső és belső munkával egyaránt megalapozott intézet, Buday kérésére demonstrátori állást kapott, amelyet Juhász Béla történelem-latin szakos tanárjelölttel töltött be a kar, akit provinciális római régésszé szeretett volna kiképezni. (...) Juhász Béla - akit Hariseion-ösztöndíjjal Görögországba szeretett volna kiküldetni, nagyon derék, szép tudású fiatal ember volt, de Imre Sándor egyénisége a pedagógia felé terelte. Természetesen nem kapott ösztöndíjat s egy év múlva Nagykőrösre ment a tanítóképzőbe tanárnak. Ahogy jó pedagógus, úgy valóban jó régész is lett volna. Sem nyelvi felkészültsége, sem kitartása nem hiányzott hozzá. 29 ti. Ószcntiván 30 Alföldi András 70