Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Kezdeti évek az egyetemen (1924-1925)

vártuk a munkások jelentését az előbukkanó leletekről. Csak a lelkiismeretünk volt a társadalmi ellenőr, de az állandóan velünk volt itt az ország déli határának ezen a jelentéktelen pontján. Nóvák József, aki egyik leglelkesebb tagja volt a Csanád megyei amatőr régészek naiv és lelkes csoportjának, említette, mikor mi a temető megkeresésére készültünk, hogy Mórát, az előző évben ők nem engedték a Maros-part közelében árkokat húzatni, nehogy a román járőrök, lövészárokásásra gondolva átlőjenek. Több volt ez józan elővigyázatnál, amit az is mutat, hogy a túlsó oldalon bandukoló katonáknak ilyesmi eszébe se jutott. Úgy látszik néha nem az ördög a fekete, hanem a felizgatott képzelet. Képzeletben pedig Nóvák Józsefnél - az egykori apátfalvi katolikus káplánnál - gazdagabb embert nem kellett keresni Csanád megyében. (...) Bökényi életünket versben megénekelve elküldtem Márki Sándor bátyámnak, aki még öreg korában is szellemesen versifikáló ember volt. Még Szegeden is jelent meg gúnyos politikai verse az antant ellen Marquis Jean d'Or álnévvel. Csak kevésre emlékezem a versből, de egy része visszacseng: "Megevett tojástól már mindenünk sárga. Ebben a faluban se kocsma se csárda." A versre írott válasz már Szegeden ért utol. Csak az eleje készült el a versnek, amire jól emlékezem: "Ámbár nincsen Bökény A világ köldökén, Ősemberek közé Levelet küldök én." A többi rész már rosszullétről panaszkodó próza volt. Jogosan, mert két nappal később már a halála hírét hozó távirat érkezett. Az utolsó versét - a bökényi ásatás epilógusát - a háború epilógusa vitte el sok más emlékemmel együtt, de a Sándor bácsi iránti hálás emlékezés bennem mindig élni fog. A második kéthetes munkaidőt emberibb körülmények között, már ágyban és főtt étellel töltöttük Salamon időközben nyári szállásra megérkezett édesanyja és nővére jóvoltából. Az obiigált udvarlást Lojzi legalább olyan lelkesedéssel teljesítette, mint a hajnaltól estig tartó munkát. (...) Még egy jelentős dolog történt az intézet életében: az egyetem megkapta az ún. Leszámoló palotát és az egész bölcsészeti kar és a természetrajzi intézetek ide kerültek. Intézetünk olyan elhelyezéshez jutott, amely teljes mértékben biztosíthatta a jövőjét. (...) Az új helyiség egy keresztfolyosóból és nyolc helyiségből állott. Ez is mutatja, hogy a kar a kolozsvári tradíciók alapján állott akkor, amikor újra olyan helyzetbe jutott, hogy összes tanszékeinek igényeit - legalább a helyiségek dolgában kielégíthette. Érvényesíthette ezt az intézeti átalányok felosztásánál is, amikor is annak egynegyedét az intézetnek juttatta. De a személyzet létszáma is a kolozsvári költségvetéshez alkalmazkodva állott - egyelőre - a professzoron kívül az adjunktusból, a gyakornokból és az altisztből. (...) A helyiségeket úgy kellett berendezni, hogy szükséges voltukat bizonyítani lehessen. Szép sorjában következtek: a szeminárium, a vetítőgéppel felszerelt 61