Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Kezdeti évek az egyetemen (1924-1925)

/ Kezdeti évek az egyetemen (1924-1925) Szeptember elején Kogutowicz behívott magához baráti beszélgetésre és közölte velem, hogy a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem költségvetési keretében biztosított, de be nem töltött állásokat január elseje után törlik, ami a betöltés alatt álló régészeti tanszéket két állás erejéig is érinti: egy adjunktusi és egy gyakornoki állás van veszedelemben. Minthogy ő tudja, hogy én földrajzzal is foglalkozom, de már 1913 óta múzeumban is dolgoztam, úgy gondolja, hogy nemcsak a magam tudományos munkája lehetőségét biztosítaná az adjunktusi állás, de az egyetem érdekeit is szolgálnám, ha rászánnám magam a középiskolai tanári állás otthagyására és az adjunktusi állás kérésére. (...) Hazamenet közöltem a feleségemmel a lehetőséget és ő (...) beleegyezett és én másnap, megbeszélve Márki Sándor bátyámmal is, bejelentettem Kogutowicznak, hogy (...) beadom a kérésemet. A novemberi kari ülésen VII. f. o. adjunktusi állásra ­Csengery előterjesztése alapján - a kar meg is választott és én 1924. február 16-án, leköszönve tanári állásomról, megkezdtem adjunktusi szolgálatomat. Az egyetemen régészeti intézet még nem volt és így munkahelyem, a tanszék betöltéséig a classica philologiai intézet egyetlen helyiségében volt, az egyetem központi épületében. A tanszéket Csengery János helyettesítette nagyobbára classica archaeológiai, ókori művészettörténeti és az Aegeicum régészetét tárgyaló előadásokkal. Se könyvtár, se gyűjtemény nem volt. (...) Mindezek ellenére igen hálásan emlékezem vissza Csengery Jánosra. Munkával nem terhelt és szabad kezet adott az eljövendő intézet szervezésében. Ekkor kíséreltem meg a hivatalos dotáción kívül pénzt szerezni az intézet számára. Nagybirtokosokhoz fordultam körlevéllel. (...) Utána lehet nézni az intézet pénztárkönyvében, mert én már nem emlékezem az Összegre, olyan nevetségesen keveset hozott ez a jól megszervezett akció, hogy szégyen volt róla beszélni. A ráfordított költségek alig-alig térültek meg. (...) Csengery közölte velem, hogy ő szeretné a helyettesítést velem megosztani úgy, hogy ő classica archaeológiai előadást hirdet heti 3 órában, én pedig hirdessek magyar őskort heti 2 órában. Ezt a bizalmat, amely a kar egyhangú határozatában is kifejezésre jutott, igen megtisztelő, de egyúttal igen felelősségteljes megbízásnak tekintettem ugyan, de természetesen nem tértem ki előle. Az eljövendő előadásokhoz sokat olvastam, jegyzeteltem, de az előadásokra mégsem került rá a sor, mert a kormányzó Buday Árpádot 1924 májusában a régészeti tanszékre ny. r. tanárt minőségben kinevezte. Olyan ember került hát Posta Béla örökébe, akit már hallgató koromban jól 56

Next

/
Thumbnails
Contents