Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

Egyik délután Zay Lajos révén jegyet szerezve a parlamentbe, végighallgattuk Tisza István miniszterelnöknek azt a beszédét, amelynek elhangzása után még a légderűlátóbbaknak sem volt okuk arra gondolni, hogy a háború elkerülhető. A tanfolyam bevégzése után Kolozsvárra utaztam feleségem után, hogy megkezdjem a múzeum felküldött érméinek feldolgozását. A római érmekkel kezdtem. (...) Ezek rejtelmeibe Kovács István kitűnő numizmatikus és népvándorlás kori lelkiismeretes kutató vezetett be, aki Etruria pénzrendszeréről olyan kiváló doktori értekezést írt, hogy azt az egyik olasz szakfolyóirat teljes terjedelmében átvette. (...) Sorakoztak előttem a római császárok, de mire glédába álltak, akkorra az öreg bécsi császár mindent meggondolva és mindent megfontolva részleges mozgósítással a standbeliek mellé sorakoztatta a tartalékosokat is és minthogy a családból egyszerre háromnak kellett bevonulni - nem is tiszti minőségben - nekem kötelességem volt azonnal otthagyni mindent és gondosan becsomagolva, biztonságba helyezve a gyűjteményt, Békésre kellett mennem, hogy legalább addig, amíg a vakáció vagy az esetleges új sorozás engedi, segítségére legyek az otthon maradt asszonyoknak. Szépen indult munkámat megszakította a háború s fogalmam sem volt arról, mikor folytathatom tovább. (...) Augusztus elrepült, a 30-án elindult vonat azonban Jászberényig sokszor még csak nem is cammogott, hanem katonai szerelvények elől mellékvágányokra tolva óra számra rostokolt, hogy a máskor alig 5 órás utat 16 óra alatt megtéve visszahozzon oda, ahol várt az iskola bevonulások miatt erősen megszaporodott munkája és a múzeum. Úgy gondoltam, hogy ameddig - a már sokat emlegetett - népfölkelő szeme engedi, helyt kell állnom mind a két helyen, sőt a háborúval kapcsolatos társadalmi megmozdulásokból is ki kell venni a részemet. Ki is vettem becsületesen. A múzeummal kapcsolatosan különös ötletem támadt. (...) Úgy gondoltam, hogy történelmünk olyan szakaszba érkezett, amely mindenféleképp sorsdöntő és milyen kívánatos volna ezt azokon az emlékeken keresztül szemléltetni, amelyeknek helyi vonatkozásai is vannak. (...) Egyúttal emlékezés a sokfelé vesző - maguk sem tudták miért harcoló jászsági katonákra. Az első jelentéktelen emlékek már szeptember 8-án bekerültek az újonnan felállított háborús gyűjteménybe és vonzották a gyorsan jelentkező többieket is. (...) Megismerkedtem Elefánti Sándorral, az egykor nagytekintélyű és módos polgármester fiával. (...) Egy szép délután éppen akkor találkoztunk össze, amikor én a barátok udvarából igáskocsin szállítottam a még romjaiban is szép "lélekszárító" malmot (kukoricamorzsoló), ami már régen nem szolgálta gazdáit. Olyan barát már nem élt, aki egésznek ismerte volna és valaha is látta volna munka közben. Ha hiányos volt is, szép faragásáért és a helyreállítás lehetőségéért meg kellett becsülni. Vittem is boldogan, olyan félkör alakú ütött-kopott szentképpel együtt, amelyik abban a fészerben állott, amelyben akkor miséztek a barátok, amikor gótikus templomukban a lovakat istáliózták a törökök. Én ugyan sem az egyiket, sem a másikat nem olvastam a história domusban, de hát, ha a ferencrendi zárda nem is tartozott az egyházi hiteles 36