Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

Ä Hajdúné kívánta felírás rövidesen elkészült, ha csak írógépen is, itt-ott bővebb magyarázattal. De a tárgyakra sohasem tért vissza. A munka a tél folyamán csaknem lehetetlenné vált. A negyedik helyiségben volt ugyan kályha, de a múzeum - nem lévén rendes hivatal - fűtése teljesen elmaradt. A múzeum munkája lényegében arra korlátozódott, hogy vasárnap 10-12 [között] hideg termekben fagyoskodva nehezen várta a déli harangszót. Tennivaló pedig bőven lett volna, hiszen ha nehezen szaladt is a közigazgatás szekere, szeptembertől február végéig csak elkészültek azok a nyomtatványok, amelyeknek mintalapjait - Posta Béla elgondolását - a dési múzeum megmaradt nyomtatványaiból, Kolozsvárról hoztam magammal. Négy leltári nyomtatvány forma készült: érem- és régiségtan, néprajzi, iparművészeti és szépművészeti. Valamennyi a legrészletesebb rubrikákkal. Kitűnő alap a majdan elkészítendő cédulakatalógushoz. Előbb azonban leltározni kellett, hiszen sok függött ennek becsületes elvégzésétől. Közben kisebb-nagyobb kellemetlenségek is adódtak. Egy napon, nem sokkal az ünnepélytelen megnyitás után történt. Telefonon közölte a polgármester - aki soha be nem tette a lábát a múzeumba -, hogy szeretne velem beszélni. Még aznap menjek fel hozzá. Bajt sejtettem, mert arra egy percre se gondolhattam, hogy valami pénzt akar - így év vége táján már mutatkozó megtakarításokból - adni, gyors elköltésre a múzeumnak. Attól komolyan féltem, hogy duplájára akarja emelni a dologi javadalmat, mert akkor - számmal le sem merem írni az összeget - 0 volt ugyanis a múzeum dotációja. Egyedül az én tiszteletdíjam terhelte tehát a város költségvetését. Ilyen sokba került a Lehel-kürt őrzése, mert mindinkább kialakult az a meggyőződésem, hogy egyedül ezért tartják a múzeumot. Hogy ez volt a lényeg, az is kiderült nemsokára. Felmentem és jelentkeztem. - Baj van tanár úr, kezdte a beszélgetést szokatlan nyájassággal. - Mi lehet az polgármester úr! - Hát hogy gondolja azt a tanár úr, hogy odaadja a múzeum kulcsát az udvarosnak és az magában van ott, amikor takarít? - Úgy tudom, válaszoltam egészen nyugodtan, hogy egyetlen városi tisztviselő sincs ott, amikor takarítanak. - Kérem az más, de a múzeumban ott van a Lehel-kürt, amit már sokszor el akartak vinni a Nemzeti Múzeumba, hát azt nem lehet egy percre se őrizetlenül hagyni. (...) A végén kénytelen volt tudomásul venni, hogy én nem takarítónak szegődtem a város szolgálatába s ha a régi kipróbált jászember - mert ez az összetétel igen magas megkülönböztetést jelentett - nem megbízható, hogy volnék én a "jött-ment" az. Az affér békésen végződött s csak még egyszer volt tárgyalásunk együtt, bevallom eredmény nélkül. (...) Az állami felügyelet alá helyezés kérdéséről volt szó, amelyről 1914 elején tárgyaltam vele először. De csak vele először, mert én már megbízás nélkül 30