Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1944

t V Á községháza óvóhelyén vártuk a harcszerűen bevonuló oroszokat december 4-én du. 3-4 közt. Dec. 7-én tankok fedezete mellett jöttek vissza a németek s ettől kezdve a városka fölött vívta a két ellenség akna- és gránát-, srapnellcsatáját, amiből sok esett az utcákra is. Az addig helyben maradt hatóságok elhagyták a várost és két nap múlva, dec. 10-én azt, amit az első éjszaka a fosztogató lakosság még meghagyott, magunkkal víve éjszaka mi is elvonultunk Nemesvidre. Másnap Balatonmagyaródig jutottunk el, < ahol Somogyi Jánosné szívesen, de hideg szobában adott szállást egy éjszakára. A zalaegerszegi állomáson kaptunk vonatot és Zalabéren ácsorogva 14-én Egyházasrádóczia. érkeztünk. Odor Ferencné jóvoltából itt kaptunk először meleg ételt: dödöllét és délután nekivágtunk a szentpéterfai útnak. Olyan kocsisunk volt, aki soha életében nem járt ezen az úton. A Münnich-fiúknak volt térképe. Azt titokban megnéztük és Jakon keresztül ahol már erősen sötétedett - megtaláltuk azt az erdőnyílást, amelyiken keresztül az út Szentpéterfára vezetett. A sötét faluban véletlenül éppen annál a háznál álltunk meg, ahol sógorom Gyergyóból menekült egykori szerelme lakott egy szobában ötödmagával. Ide jöttünk mi nyolcan. És a "háziak" nem ijedtek meg tőlünk. Sok jó ember megfért a valóban kis helyen. (XII. 5.-'45. III. 29.) Az egyébként csendes határszéli kis falu tele volt katonasággal s a hozzájuk csatlakozó polgári menekültekkel. Volt itt önkéntes iskola, lókórház, honvédelmi minisztériumi kirendelt ügyosztály. Ennek a parancsnoka volt egy G. H. tábornok. Tőle kaptunk maradási engedélyt és a Kurcz János - Amerikát járt horvát ember házában öten egy szobát. Itt ünnepeltük a Karácsonyt, no meg a Szilvesztert is. (...) 1945. január 2-án Szombathelyre kellett mennem, hogy a magam és valamennyi itt összeszaladt pedagógus fizetését felvegyem. Ezt az utat még kétszer kellett ugyanazért megismételnem. Február 14-én és március 26-án. Az első két alkalommal autóbusszal, illetve katonai teherautón tettem meg a sem így, sem úgy nem túl kellemes utat. Az első utam a felvett pénzekkel Pável Gusztihoz vezetett és természetesen a múzeumba. Szomorú látvány volt a római emlékeket őrző előcsarnok képe. Katonai krumpliraktár volt. (...) Nem hiányzott innen semmi, de minden úgy nézett ki, hogy jó idő el fog telni, ameddig itt valaha múzeumi élet fog megindulni. Pável Guszti, akinek itt azonban, három napig szálló vendége is voltam, volt az egyedüli, aki bízott a jövőben és szláv nyelvismeretével feltett szándéka volt annak szolgálatába is állani. Cs. Sebestyén Károly, akinek pesti lakását teljesen szétbombázták (...) itt várta a hazatérés lehetőségét. Szabó Kálmán is itt húzódott meg, a bátyja patikájában, Kecskemét kiürítése után. (...) A harmadik alkalommal a főerdésszel együtt kocsin mentünk be. (...) Nagy kerülővel este érkeztünk vissza Szentpéterfára, ahol már meg voltak számlálva a napjaink. 25-én este békési emberrel találkoztam. A borosgyáni volt Szécsényi-tanyából való Kovács Pállal, aki Kurcz bácsi istállójába kötötte be a lovát egy éjszakára. Ez az ember volt az utolsó szűkebb hazámbéü, akivel itt a nyugati végen találkoztam. (...) 192