Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1943

maga idején a Sándor szemével lát, igen sokat, talán azt is mondhatnám mindent megmenthetett volna az Alsóváros népi kincséből, tárgyi és szellemi néprajz terén egyaránt. (...) Nekem fiatal kora óta az volt a véleményem róla, hogy benne él a terciarius lélek, de ott van a háta mögött az a fiatal forradalmár is, amely a szegedi fiatalokat jellemezte. Az első vitte a vallási néprajz felé, a másik a Szögedi kiskalendárium felé és fajszeretete a Szegedi tájszótár felé. Mindenkor nyílt, becsületes ember, aki nyíltan tört tisztességes céljai felé, és minden tette egyenes és Őszinte volt. Sokat nyert vele a szegedi néprajz. Ma is így látom, kitüntetését már akkor valóban megérdemelte. Nem volt ellene kifogása Sík Sándornak, de úgy gondolta, egyszerre terjesszük elő Ortutay Gyulával, aki Gunda Bélával szemben megbukott a kolozsvári katedrára kiírt pályázaton. (...) Sík sándor elégtételt akart adni Ortutaynak és ez nekem sem volt ellenemre. Annyival inkább nem, mert ismertem azt a politikát, amellyel Gunda Bélát Gyula ellen beugratták abba a kritikába, amelyet a - talán kissé elhamarkodva írt Magyar Népművészetről - írt. Egy percig sem volt kétséges előttem, hogy Kolozsvárott egy legalábbis radikális gondolkozású - úgy látszik kisebb - tábor ütközött össze a vallási vagy társadalmi téren jobb felé húzó csoporttal. Az utóbbi győzött. Gunda lett a professzor. Abban állapodtunk meg, hogy a Sándor érdekében tett javaslatot én, a Gyuláét Sík Sándor csinálja meg, és mindketten aláírjuk. így is történt. A kari ülésen Sándor kitüntetése simán ment keresztül. Egyetlen szavazat volt csak ellene. Ez az egy szavazat voltaképpen nem Sándor ellen szólt. Következetes elv volt, amely Pécsről került át (a pécsiek mondták). Ott is mindig volt egy nem szavazat. Állítólag az általam nagyon tisztelt Birkás Géza következetesen nemmel szokott szavazni. Mindezek ellenére nem tennék sokat arra, hogy valóban így volt-e. Sándor ellen senkinek nem volt kifogása. Vita se volt fölötte. (A nem szavazatra én másra tippeltem, s aligha tévedek. Schmidt Henrik, aki egyre forszírozta a néprajzi habilitációkat, nem szerette Sándort. Hát ami igaz, az igaz. Sándor alsóvárosi szíve nem dolgozott a németekért, bár annál okosabb ember volt, hogy erről nyíltan beszéljen.) Az emberek ekkor már kezdtek egyébként is óvatosak lenni. Magamról ezt valóban nem mondhatom el. De hát ki mondta, hogy én okos ember vagyok? Csak egy példát az ellenkezőjére. Dékán koromban történt. Megalakult a Német Kulturális Intézet. Mint dékán, de mint egyetemi tanár is kaptam meghívót. (A Volksbund alakulásakor senki sem kísérletezett beszervezésemmel. Hiába is tette volna.) Én nemcsak személy szerint nem mentem el az ünnepélyes megnyitóra, de senkit se kértem meg arra, hogy a kart, illetve a dékánt képviselje. Szent-Györgyi, aki nem volt németbarát, elment az egyetem képviseletében. Lehet, hogy neki volt igaza, de én a magam feje után mentem. Nem volt ez hőstett, de bizonyára színvallás volt. Később még kevésbé tettem volna meg. Bocsánat a kitérésért, de ezt is el kellett valahol mondani. Ortutay előterjesztése nehezebb feladatnak bizonyult, erre Sík Sándor egyáltalán nem számított, de bizonyos vonatkozásban magam sem. 179