Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1941

- Nem, mondtam, katolikus plébános. Belenevetett a telefonba és csak ennyit mondott: - Terjeszd fel, csókollak s azzal letette a kagylót. Csefkó Gyula még a dékáni évem folyamán meg is kapta a címet, még csak egy napidíjába se került az államnak. (...) Két magántanári habilitáció egyik referensi tiszte esett rám. Az egyik egészen természetes is volt, hiszen Párducz Miskáról volt szó, akit magam szólítottam fel, hogy kérését adja be. Az első szarmata kötet megjelenése adta meg az aktualitását. A másikba - és még néhányba később - néprajzi érdeklődésem sodort. Schmidt Henrik vetette fel Gunda Béla magántanári képesítésének a gondolatát, amit azonban már csak a következő évben hagyott jóvá a minisztérium. A Kökénydombon dolgoztam, amikor átvettem a dékánságot. Ott dolgoztam akkor is, amikor Halasy Nagy Józsefnek átadtam 1941 augusztusában. (Évek óta mással lévén elfoglalva, sokkal távolabbi múltra kellett emlékeznem. Ezért a sorok nem szaporodtak. Most, hogy Visegrádon, az egyetemi üdülőben újra kézbevettem (1967. július), látom, hogy az utolsó név itt a Halasy Nagy Józsefé. Nem nézem tehát az időrendet, leírom itt azt, ami vele kapcsolatban eszembe jut. Először talán azt, hogy csak nem régen értesültem a haláláról. Hajdúszoboszlón halt meg, ahova nyugdíjazása után költözött, nem akarván Szegeden addig is sok kellemetlenségét továbbiakkal tetézni. (...) Aztán már csak '45 júliusában találkoztunk újra Szegeden, amikor hontalanabbak voltunk, mint az októberben elkezdődött világjárás bármelyik szakában. Tudtán kívül ő adott szállást, amikor a Miskolci-féle ház helyett a Klauzál téri palotában kapott lakást, ahova a Katolikus Nővédő (Szölye?) Egyesület internátusának kis házában lévő bútorozott szobából költözött. Az egy bútorozott szobába mi költöztünk be. Aztán jöttek az igazoltatás sokszor embertelen napjai, a csomagolás késlekedése miatt Szegeden maradt Bartucz Lajos elnökletével, aki abban az időben mutatta ki a foga fehérét, többek közt a Józsi igazolásán. Annyira tetszett neki a mások megalázása, hogy az első tárgyaláson nem is igazoltatta Józsit. Nem akarok itt ezekről írni, csak annyit, amennyi Őrá vonatkozik. A második tárgyalásra - Szeguréval (?) egy napon volt - engem is behívtak. így akaratom ellenére végignéztem, ill. hallgattam annak a két tanúnak a vallomását, akik a Délmagyarország szerkesztőségéből vonultak fel (Csányi Piroska és férje), akik olyan szemtelen vállveregetéssel beszéltek Józsiról, hogy az minden jó ízlésű embert felháborított. Ekkor határoztam el, hogy ha nekem tanúkra lesz szükségem, nem az ismerős és jól ismert brancsból hívatom be, hanem a becsületes ásatási munkásaim közül Ószentivánról, Hódmezővásárhelyről. (Naiv, de becsületes, józan ítéletű írásaik legszebb emlékeim közé tartoznak.) Az én igazolásom már Tóth Laci elnöksége alatt, de csak novemberben történt. Addig vártam türelemmel és dolgozgattam a Gyitye (?) szobájában. Igazolásom késleltette a budapesti Tompa-tanszékre

65 szóló meghívásomat, kineveztetésemet. Az egyetemen nem taníthattam, pénzt nem kaptam. Később aztán a főispán (Pálffy 65 A Tompa Ferenc vezette régészeti tanszékre 165