Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1939

intézetben dolgozó rajzoló, művésznő - tervezte, és a Városi Nyomda könyvkötészetében készült. Természetesen csak azoknak az arcképe került bele, akik Laci bácsival szolgálták a magyar tudomány és felsőoktatás ügyét. Ez is szép számú fényképet jelentett mind a négy karról. Az ízléses kivitelű, egyszerű művészi felírásokkal és ajánlással készült albumot a búcsú során Várkonyi az egész egyetem (ez a társadalmi egységet is jelentő együttes még egy ideig Szegeden is követte a < kolozsvári tradíciókat, sokszor eltorzult, frakkos vacsorák formájában, ami meg is ölte ezt a szép - akkor még valóban - szellemi örökséget) nevében nem közönséges szónoki képességet ragyogtató beszéd kíséretében adta át az ünnepeltnek, az egyetemek történetében nem mindennapos helyzetben: a bencés professzornak a bencés dékán, az egy szerzetrenden belül is két világnézetet képviselő ember, a kötöttségek közt is erősen korlátozott öregnek. Laci bácsi nem volt szónok, bár feleslegesen sokat szónokolt elég primitív tartalommal, de amit mondott, azzal megnyert mindenkit. Ez alkalommal nem az Isten létét bizonygatta sem a "szent... királyiról nem beszélt - mint minden szemeszter első óráiban, sőt máskor is -, de hálával gondolt azokra a kollégákra, akik annak idején Kolozsvárt szívesen fogadták s akiknek arcképeiből egybeállított albumból régi baráti hangok fognak felé szólni, mikor visszavonulva oda, ahova rendje parancsolja, ünnepi órákban nézegetni fogja azokat. Pályafutásáról csak azokat az emlékeket viszi magával, amelyek életét széppé teszik és mindenkire egyforma szeretettel gondolva búcsúzik a közélettől, ami természetesen nem jelenti a tudományos munkától való búcsúzást, mert amit fiatal korában megszeretett, azt addig folytatja, ameddig az Isten erőt ad hozzá s reméli, hogy be is tudja fejezni azt a munkát, amit tervezett s amelynek anyaggyűjtését készen viszi hátralevő napjaira magával. Megelégedett ember, mert céljai elérésére mindig rendelkezésére állottak az eszközök és sokat tudott azokon is segíteni, akik hozzá fordultak akár anyagi, akár szellemi tekintetben. Látszott ebből a beszédből, hogy az az ember, aki csodálatosan gömbölyű testét remekül tudta egyensúlyozni, az utolsó esztendők annyi kellemetlensége közt is megőrizte lelki egyensúlyát. Kellett ehhez annyi naivitás, mint amennyi benne volt, amelyet sokan kihasználtak s amely feloldott benne olyan gátlásokat is, amely más embert végleg elkeserített volna. Voltak, akik anyagilag nagyon kihasználták. Kölcsön kértek tőle - a nagy számok idején is jelentős összegeket - és sohasem adták meg. Nem érezte meg, de meg humor is volt benne annyi, hogy ezt a helyzetet kihasználja. Közismert dolog, hogy a mi intézetünk folyóiratának mindig az utolsó kötete jelent meg. (így van ez minden időszaki kiadványnál, de azoknál biztos a következő is. Nálunk csak az volt biztos, amelyik már valójában kijött a nyomdából. És ez így volt 19 éven át.) Tudta ezt Laci bácsi is, mint ahogy azt is tudta, hogy az anyagiak előteremtésében én eszelem ki a lehetőségeket. Egy szép napon bejött hozzám és felajánlott 2 000 000 koronát a következő kötetre. Nagy hálával fogadtam s csak akkor láttam, hogy tréfa az egész, amikor a feltételeit is megmondta. Ide adja az egészet mondta -, de az egyiket Márki Imrén, a másikat Csengery Jancsin kell behajtani, mint az ő követeléseit. A biblia szavai jutottak eszembe: "Az Úr adta, az Úr elvette, 148