Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1936

1936 Csillogó reménységgel kezdődött az év. A magas északon, Oslóban erősen dolgozott az új régész világszervezet rendező bizottsága, hogy a II. nemzetközi ősrégészeti és koratörténeti kongresszust a londoni I-nél ne kevesebb sikerrel szervezzék meg. Az első meghívók már meg is érkeztek, kitűzve a jelentkezési határidőt. Tompa Feri értesített, hogy a felsőbb körök határozata értelmében mi ketten veszünk részt a magyar régészek képviseletében, amire természetesen úgy kell felkészülnünk, hogy ottani szereplésünkkel a további, Magyarországra nézve valóban fontos lépésnek akadálya ne legyen. Nekem ugyan, a most kapott meghívón kívül semmi kapcsolatom nem volt még ezzel a szervezettel és nem is lehetett. A berni alakuló ülésen még csak Márton Lajos képviselte a magyarokat, de a conceil permanent^-nek csakhamar tagjai lettek Hillebrand Jenő és Tompa Ferenc is. A londoni 1932. évi kongresszuson csak Tompa vett részt. Márton halála után a kapcsolat fenntartása a Tompa kezébe került. Hillebrandot minden szereplés idegesítette és ezért nem is vállalkozott ilyesmire. Személyem jelölése tehát nyilván azt jelentette, hogy a választással meghatározott rangsoron belül mindenki előre megy s a megüresedő utolsó helyre én vagyok kiszemelve. A nálam megfordult idegenekkel való érintkezés, a külföldi utazásaim és a Studienfahrtokon szerzett kapcsolatok arról győztek meg, hogy nemcsak nekem magamnak, de az általam képviselt szaknak milyen előnyt jelent a külföldi szakemberekkel való érintkezés, baráti kapcsolatok teremtése. Felesleges tehát hangsúlyoznom, hogy mennyire örültem akkor, amikor Tompa közölte velem, hogy ebben az ügyben keressem fel őt és utána Szily Kálmán államtitkárt. (...) Tompával minden részletet megbeszéltünk, beleértve az én szerepemet - amiről még részletesen fogok beszélni -, sőt a kongresszushoz kapcsolódó balti utazást is. A szép tervek, sajnos, csak addig látszottak reálisnak, amíg megbeszéltük s amíg én a Nemzeti Múzeumból a Kultuszminisztérium államtitkári szobájáig eljutottam. Szily nem erről beszélt velem, hanem a szegedi pályázat biztos kimeneteléről és az egyetemi intézettel azután is megtartandó kapcsolataimról, mert - szerinte - Buday Árpádot nem szabad megfelelő segítség nélkül hagyni. Ezt én egészen természetesnek tartottam, hiszen ekkor már a palaeonthológiára kiterjesztett habilitációm, egyetemi rendkívüli tanári címem is kötelezett erre. Magam tértem rá a kongresszuson való részvételem kérdésére. Hamar végzett ezzel az üggyel. Kereken megmondta, hogy takarékossági okokból csak egy ember 46 állandó tanács 1 125