Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1935

a publikálás a maga módján, de csak az Árpád-kori részt lehetett annyira nyomdaképessé tennem, hogy idejében megjelenhetett. A semmitmondó őskori részt, gyökeres átdolgozás végett ki kellett vennem a kéziratok közül Ez csak azért volt különös, mert a Dolgozatokban, az első évfolyamtól kezdve, Buday, Móra és Sebestyén cikkeit kivéve nem volt olyan közlemény, amelyet néha többször is vissza ne adtam volna a szerzőknek - főleg az intézetben dolgozó fiataloknak - átdolgozás céljából. Nem kötözködés volt ez, hanem komoly segítségnyújtás a kezdő fiatalok és a botladozó öregek számára. Az előbbieknél az önálló munkára nevelés, az akkor még nem divatos önkritikára szoktatás nagyon jól bevált eszköze. Elvem az volt, hogy én csak ott javítok, ahol a szerző nem tud magán segíteni, de ez természetesen főként a stilizálásban nyújtott segítség volt és nem érintette a kritikát megbíró, józan megállapításokat. Erre még emlékezhetnek azok, akik ezen az iskolán keresztülmentek. Ez volt az a munka, amivel Oroszlán Zoltán nem nekem mondott megállapítása szerint agyondolgoztattam az intézetben dolgozó fiatalságot. Hát agyon egyet se, mert még a mai napig is - hála Istennek, valamennyien élnek és a nemrégiben meghalt derék Juhász Béla is harminc évvel később halt meg. (...) Nagyon azonban valóban dolgoztattam mindenkit, elsősorban magamat, de az én munkámban csak az vett részt, aki jószántából vállalta. Magamnak soha senkit sem dolgoztattam, pedig én sok embernek dolgoztam. December 12-én - minthogy előtte való nap hírt kaptam E. Bélától

44 - átmentem Kovács Jenő kishomoki tanyájába, hogy megnézzem azt a sírt, amelyik a pusztuló szőlő alól mindenáron ki akar bújni. Ez a Kovács Jenő volt az, aki a gepida leleteket, egyebek közt a szép aranyozott gombokkal ellátott pajzsdudort, Móra élete tartamára letétbe helyezte a szegedi múzeumba, amit aztán nyomban Móra halála után Szavátz nekem nem szólva, visszakövetelt. Igen szívesen látott s miután a szittya vitézt a napvilágra - ugyan éppen ebben az időben nem igen sütött - bábáskodtam, betessékelt a téli-nyári tanyai lakásba, ahol meglepetéssel láttam, hogy mintegy 20 szkíta és kelta edény sorakozik a szekrények tetején. Valamennyi a szőlő alól került elő. Évek óta folyhatott itt már a temetőpusztítás, hiszen - mint mondta - a cserepeket csak a szemétre hordatta az ócskavas darabokkal együtt. Itt csak az volt, ami épen került ki. Nem csináltam belőle titkot, hogy ennek a jelentős anyagnak - ámbár már nemigen lehet megállapítani, melyik került elő ugyanabból a sírból, a városi múzeumban volna a helye. - Pénzemben van ám nekem a munka, volt a válasz, ami, ismerve az egyébként iskolázott embert, egy cseppet se lepett meg. - Beszélhetünk róla, mit tetszik kérni érte? - Mennyit gondol professzor úr, kérdezte. Nem vagyok üzletember, de most az alacsony napszámokban kalkulálva mondtam: - 50 idei nyári napszám árát. Annyi munka nincs ugyan benne. - De nem ínségmunka-napszámra gondol professzor úr? 44 Endrey Béla, Hódmezővásárhely polgármestere