Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1934

lépéseket, de csak azzal a feltétellel voltak hajlandók a nevét a fekete táblára kifüggeszteni, ha Mórát rá tudja venni a jelentkezésre. Móra - aki a Somogyi Könyvtár gazdag szabadkőműves irodalmából jól ismerte a régen elavult, látványos szertartásokat, nem volt hajlandó csak akkor jelentkezni, ha egyenesen a harmadik fokozatba - a mesteribe - veszik fel, hogy a szerinte nevetséges felvonulásokban - már a páholy üléstermében - ne kellessen részt vennie s azokat csak a mesterek sorában, az emelvényen ülve nézhesse végig. Hogy mennyire szüksége volt a páholynak az olyan névre, mint a Móra Ferencé, mi sem bizonyítja jobban, hogy a két fokot átugorva vették fel a mesterek közé. Vele sokat beszéltem a szabadkőművesség kérdéseiről, nem zárkózott el nagyképű titoktartással a már régen feloszlatott páholyok belső élete felől tett kérdéseim elől. Sebestyén sohasem beszélt róla. így tudtam meg gyakorlatból azt, amit azokból a könyvekből amúgy is tudtam, amelyeket az un. keresztény kurzus idején kompromittáló könyveiktől szabadulni akaró testvérek nagy kegyesen a Somogyi Könyvtárnak ajándékoztak, hogy jó részük a duplumleltárat terhelje. \ Sokat lehetne ezekről írni, de elég lesz csak a legjellemzőbbet elmondani. A koponya és gyertya előtt írt kötelező nyilatkozat felől kérdeztem. Mit írtak válaszként arra a kérdésre: mit várnak a szabadkőművességtől? Móra humoros válasza leleplezte az ún. keresők jelentős részét. Szép és magasztos frázisokat, de azt senki se írta, hogy milyen magasabb állásra vagy nagyobb jövedelmű pozíció elnyerésére kívánja igénybe venni a testvérek segítségét. Az intézményeket - még a legszebben elgondoltakat is -, emberek csinálják s a formai összetartozást saját céljaik elérésére kívánják felhasználni. A szabadkőművesség - és annyi más szervezet - az emberi könyökölés történetének megíratlan lapjaira tartozik. Bizonyára nem egy olyan tag volt, akit ideális gondolkozása vitt ide. Móra Ferenc bizonyára az első volt ezek között. A szegény emberek sorsának bátor szavú publicistája, a klasszikus Homokóra írója nem is lehetett más. Egy nagy magyar tehetséggel, egy tiszta lelkű emberrel lettünk szegényebbek, amikor a belvárosi temetőben hantot emeltünk sírja fölé. A temetés után természetesen az éveken át beosztott tanári minőségben ott szolgáló Sebestyén Károlyt bízták meg a múzeum és a Somogyi Könyvtár igazgatásával. Csakhamar híre járt, hogy Szily Kálmán államtitkár aznap este érkezett Szegedre, mikor Móra meghalt s a püspöknél vacsorázva kijelentette, hogy a minisztérium úgy látná helyesnek, ha az örökséget velem töltené be a város. Erre megindult a gondolat megfúrása. Szalay József, a rendőrkerület főkapitánya másnap már kijelentette, hogy Móra iránti kegyeletből legalább egy évig nem töltik be az állást, mintha bizony egy kaszinói elnöki tisztségről lett volna szó. Hogy mindez az én személyem háttérbe tolását jelentette, az abból is kitűnt, hogy a Szalay elnökíésével megalakult Móra Ferenc Emlékbizottság ad hoc alakulatából engem kihagytak. Szalay pedig olyan agilitással 114