Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - A nyolcvanéves orosházi kaszinó

czegh ügyvéd meg a Pesti Napló egy évfolyamát, mások könyvet, „gyertyagazdálkodót" (talpazatra szerelt drótspirális, a faggyú-, mili- és petróleumgyertyák jobb kihasználására), széket, képeket. Ám egyedül csak a kerek asztal bizonyult időállónak. Feljegyezték, voltak évek, melyeken ez az asztal segítette át a kaszinót. De csak egyetlen évben akartak mellette politizálni! — 1919 tavaszán. Kovács nagy tiszteletű volt akkor az elnök s inkább bezáratta a kaszinót, de Neumann főtisztelendő asztalából nem ácsoltak vörös pódiumot. És szószék sem volt soha. Egyszer egy tekintélyes tag öt forint adományt ajánlott föl arra, hogy azon a Katolikus Néplapot meg a Protestáns Egyházi Iskolai Lapot rendeljék meg. A közgyűlés ,,a szíves szándókért köszönetet szavazott ugyan, de azon célra az adakozást jónak látta el nem fogadni, nehogy kellemetlenségek támadjanak az egylet tagjai között." — szólt a határozat. És ezt a határozatot a római katolikus plébános mondotta ki és az evangélikus lelkész foglalta írásba. Azért úgy néhanapján mégis politizáltak ebben az „Egylet"-ben. Dehát annak valami más zamatja volt. Teleki László gróf tragikus halála után például hat hétig gyászfátyollal járt minden tag. És az is politika volt, amikor 1871 farsangján a „dalidó" minden jövedelmét (138 forintot) elküldték a háborúvesztes franciák megsegítésére. Ám még ennél is megkapóbb az a cselekedet, hogy a berendezkedés nehéz éveiben 50—50 pengőforintokkal támogatták a magyar szó fellegvárát, a Nemzeti Színházat. Nagy összeg volt ez. Talán nem is bírta volna el a kis falu szegény kaszinója, ha Ólmossy Antal pénztáros nem lopott volna évente 100—100 forintokat a pénztárba — a saját zsebéből. Titokban. Csak a halála után sült ki a „szabálytalanság". Jegyzőkönyvi elismerést kapott érte s a kivonatot egy szép tavaszi napon a fejfájára tűzték. Ólmossy Antal jelentette a kaszinói áldozatkészséget, a kerek asztal pedig a kontinuitást. És az volt a kaszinó szerencséje, hogy a nagy szükség óráiban mindig akadt egy „Ólmossy Antal"-ja. Az egyik házbért fizetett érte, a másik képet festett. Széchenyiét, Kossuthét, a nagy elnökökét meg Jókai Mórét. A Jókaiét odatették Neumann főtisztelendő asztala fölé. Mert Jókai is tarokkista volt. A följegyzések szerint: szenvedélyes, de rossz. Itt védőszent lett. A merészen bemondó rossz tarokkista védőszentje. Egy-egy elfuccsolt pagátultimó után oktatón is, dorgálón is, ezerszer idézték ezt a szellemet. A Neumann főúrét nem kellett idézni. Az mindig ott lengett a kerek asztal fölött. Akár miligyertya világította, akár pompázó villanycsillár. És most a nyolcvanadik fordulón éppúgy élő, mint volt az ajándékozás pillanatában. Amikor így írták a jegyzőkönyvet: »„Az orosházi értelmesebb közönség már több évektől érezze egy olly központnak hiányát, ahol naponkint öszvejövén, és egymással illő korlátok