Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)
I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosházi parasztház
Nem tudjátok, mit akartok. Takarodjatok! A jelenet véget ért és a tragédia megkezdődött. OROSHÁZI PARASZTHÁZ 47 A mozikultúrán nevelkedett olvasó muskátlis ablakot, faragott kiskaput, tornácos udvart, láncbafűzött kukoricacsövekkel díszített ereszalját, galambdúcot, valami ősi szörnyre hasonlító tartófát (köcsögtartó), tulipánmotívumot minden farészen s az udvaron matyó ruhába öltözött Greta Garbót lát, ha az orosházi parasztházra gondol. Es éppen abban a pillanatban látja, amikor a kalotaszegi Rock Marika árpával vegyes kukoricát szór a hölgyfodrásznál dauer wellázott gácséroknak és leghorn kakasoknak. A tíz év előtti nagy mezőgazdasági konjunktúra parasztgj^űlölő sajtójának emlőin nevelkedett városi snob pedig barokk kúriát lát, redőnyzáras ablakokkal, központi fűtés kéményét s a szalonban dupla zongorát. Hát az orosházi parasztház nem ilyen ós nem olyan. Mindkettőnél egyszerűbb, — sokkal egyszerűbb. Ma már mesterember készíti. Pelyvás földből, vályogból, de téglából is. Az alapja I, vagy L alakú. Egy ablak, két ablak, hat ablak nyílik az utcára. A módosabb dísztóglával rakja ki az utcára néző házalját, a gazdag házának egész homlokzata préselt téglából készül. A szegény venyigefeketével húzza el alól a fehérre meszelt falat. A padláslyukon nem csüng ki az utcára kukoricacső, se kaszavége, mint a kópkerezetőknél árult festményeken, meg az öreg Balogh Rudolf fotográfiáin. — Ellopnák. De hiába is lógna. A tömegépítkezósek dísztelen, stílustalan, a falusi tanonciskolák tudálékosságán elvetélt ízlésű pallér formátlan, csintalan (a szó otromba értelmében) tákolmánya nem parasztház. Róluk írni éppen olyan eltévelyedés volna, mintha az ember a mozibeli „Sárga csikó" 48 parasztja és betyárja után rajzolná meg a magyar nópéletet. Kétszáz évvel ezelőtt azonban még épült parasztház. Az anyagot csömpölyegnek nevezték. Áztatott földet kevertek gazzal, törekkel, egy gyakorlottabb házépítő kijelölte a szoba, a konyha, istálló, kamra helyét. Nem zsinórral. Az „öreg mester" hátrafelé lépkedve lerakta az alapot. Jó szélesen és lehetőleg egyenesen. De nem volt baj akkor se, ha kissé görbére sikerült; azzal vigasztalták magukat, hogy: „a disznóláb is görbe, mégis jó". Ha megszikkadt az alap, új sort raktak rá. így épült szakaszonkint a fal. A sarat saját súlya nyomta össz« keményre, s szorította ki a vizet. Amikor azután megszáradt, baltával simára és egyenesre vágták. Esztétikára nem sokat adtak, viszont a kiszáradt csömpölyeg keményebb volt a téglánál ós nehezebben faragható, mint a kő. Télen meleget tartott, nyáron hűvös volt mögötte a szoba. — A falakra oláhfából (faragatlan fenyő) csináltak tetőszerkezetet. Erre jött a gaz-tető, jobb esetben zsup.
