Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosháza

téneti, se faji, sőt — furcsán hangzik éppen itt, ahol a település egyik főelindítója vallásfelekezeti meggyőződós volt, —felekezeti se. Nincs múlt, csak jelen van és jövendő. Nem érzelegnek az emberek, hanem dolgoznak. Az egészséges keveredés (egy kis német vért hozhattak magukkal a német Tolnából is) a legjózanabb, a leghasznosabb emberfajtát eredményezte. Egy kissé talán nehezen melegedő ez a fajta, de megbízható, okos, mindenkor célratörő, kissé nyakas és fáradhatatlan. — Felfokozva őrzi a kiváló ősök legjobb tulajdonságait. Mert lássuk csak szoros egymásutánban mégegyszer, kik voltak az ősök ? Tolnai magyarok voltak, olyanok, kik áldozni tudtak lelkiismereti szabadságukért. Az áldozni, szenvedni tudó ember pedig magasabbrendű, mint a megalkuvó. De a gömöri tót jobbágy is a legjava eleje volt. Kis házat, belsőséget, verejtékkel termelő, de biztos síneken haladó, s csendes halált biztosító életet hagyott ott, amikor a Kőrösök megyéjébe költözött, mert itt a polgári rendbe való felemelkedést remélte, s mert volt fantáziája meglátni az elvetett mag nyomán a szárbaszökkenő dústermósű kalászt. Gyermekkorunk drótostótjainak édes testvérei voltak ők. A drótos is — ha kellett — félvilágon át futott a csábító arany után, de megfogta, mint a békési telepes, s ha megfogta, nem engedte el. A fantáziagazdag ember is különb a gyáván meglapulónál. így azután a tót ősünkkel is rendben volnánk. Hátra van még a német. Ezek ugyan nem sokan voltak, ám miattuk sincs mit szégyenkeznünk. Kalandorok voltak. Bátrak, vállalkozók. Sokszor mindent kockáztatók, de egészséges életösztönnel megáldottak. Bizonyára minden eleink között ők voltak a leghevesebb vérűek. Talán mint ,,Landsknecht"-ek szerződtek Savojai Jenő seregébe. Végigrabolták és vógigszerették Európát. Sokszor véren váltották meg a napi kenyeret, néha heteken át árokpartján háltak, de ha jól ment soruk, selyembe, bársonyba öltöztették az asszonyaikat. Vagy csendes kovácsmester volt a németjeink őse valahol a Thule partján, s egyszer csak elfogta a vágy az idegen nap, az idegen víz, a más ízű kenyér földje, az idegen asszony csókja után. És felkerekedett, bőrkötényt, ráspolyt, zanglit, kalapácsot batyuba kötött, s meg sem állt a Tisza partjáig. Ilyen emberek hódították meg Amerikát, ők az ausztráliai fehérek ősei. Tőlük örököltük célratörő egészséges életösztönünket. így magyaráztam meg évek előtt annak a rendőrtisztnek is, kit felszólított a parancsnoksága, jelentse miért nem volt Orosházán egyetlen bicskázás, egyetlen véres korcsmai verekedés se az államrendőrség tíz éves itt állomásozása idején. És jól magyaráztam. Derék, okos ember volt minden ősünk, ha nemes ember, ha jobbágyivadék volt. Mert a falu kohója nemcsak a nemzetiségeket olvasztotta össze egy vihartálló ötvözetté, hanem összeolvasztotta a társadalmi osztályokat is. Volt is mit olvasztania.