Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosházi házikenyér

Makón az Abelesz lisztesbolt mellett épült három hatalmas kemence. Ide nyolc tagú élelmezési osztagot küldött Gémes.Az aradiaknak állandóan húszan—huszonötén sütöttek. És így tovább. Ha összeszámoljuk, az ötszáz nem is tűnik fel olyan soknak. Ám annál csodálatosabb eredményt kapunk, ha egy kicsit megszámoltatjuk az asszonyokat. Somogyi Julianna például 160 koronát keresett havonta Miskolcon. A többi is körülbelül ennyit. Ebből 60 elég volt élelemre, ruhára (inkább a mosás került sokba, mert minden reggel frissen mosott patyolatfehér melles kötőt vett fel mind az ötszáz asszony), a többiből takarékbetét lett, s hazakerült Orosházára, hogy itt a szentetornyai meg a földvári parcellákban kis tanyává, vagy a faluban házzá konzerválódjon. Számoljuk csak: havonta ötszázszor száz, az havi ötvenezer. Évente félmillió. Az orosházi kenyér prosperity-jenek 10 éve alatt ötmillió korona. Ezt köszönhetné a falu Gémes Ferencnek. De nem köszöni. Ma már csak egy-két öregedő asszony emlékszik fátyolos szemmel a nagy jótevőre. A többség csupán a malomtűzről tud s a szégyenteljes menekülésről. Pedig a tüzek munkaalkalmat is jelentettek, nemcsak ijedtséget. Az édesapám volt akkor a faluban a malomasztalos. S mert a nyugati szélen is volt egy égős malom, így hála a sok tűznek, alig győzte a munkát. De így volt vele más is. Legfeljebb a biztosító nem. Bár a jó ég tudja, hogy nem-e. Hiszen tűz nélkül olyan felesleges a biztosító, mint a rendőr tolvaj nélkül. Bizonyos, hogy kétszer szívesen fizetett. Csak a harmadik tűz után nem épült újra a malom. A többség erre a harmadszor égett malomtulajdonosra emlékszik. Nem arra, hogy Ferenc molnár is volt. Hozzá legény a gáton. Öreg, fehérszakállas molnárok mesélik, hogy sem előtte, sem utána nem csinált itt senki olyan lisztet, mint ő. És hogy még asztalikatonás korában is maga verte ki a malomkövet. Mert azt tartotta, hogy a legjobb hengerszék előtt is kövek között kell összetörni a búzát, csak így kaphatnak jóízű kenyérlisztet. Ezért nagy gondja volt a kőre. Még a korpakiőrléshez való tót követ is maga választotta ki a kőfejtőnél. A nagykőnek pedig sűrűlépűnek kellett lenni. Az első serfét azután ő tette a kőre. Nem is alkalmazott soha serfert a molnárlegónyek között. A kétágú csákányt s a meissliket úgy sem kezelte volna neki tetszőén egyik sem. De olyan szépek is voltak a Gémes-vágta köveken a slag-ok, a remis-ek, a rinne-k, meg a furch-ok, hogy festeni sem lehetett volna különbet. A sütödék részére őrölt liszt nem egyezett a kereskedelmi szokványokkal. Az első töretét négyszer-ötször is felöntötte egymásután a kőre, s csak azután eresztette tovább a hengerszékekre. Kevesebb színlisztet szedett ki ilyenkor, s a legalját a korpához keverte. Csak orosházi búzát őröltetett. Persze, hogy utánozhatatlan lett a kenyere. Az orosházi fogyasztóknak ő maga sütött. A malomudvaron volt a hatalmas sütőház. 25 asszony dolgozott benne Baranyainé asszony első asszony -