Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Orosházi házikenyér

szabópiactér egyik házában kapott albérleti ágyat. Bejelentő lapot nem töltött ki, mert ez akkor még nem volt divatban, de mert akkor még nem is tudott írni. Öt évvel később Fürst János tanító úr tanította meg 9 betűre 9 zsák búzalisztért. Tíz betűre szólt ugyan az alku, de amikor kiderült, hogy a neve írásához 9 betű is elég, Ferencünk nem erőltette tovább a dolgot. Olvasni később sem tanult meg. Eleinte nem ért rá, azután pedig nem volt szüksége erre. Titkára volt, meg könyvelője, meg levelezője. A megérkezés pillanatában azonban nem kultúrigényei voltak a vándorlólegénynek, hanem egyszerűen éhes volt. Ez lett a szerencséje, mert Sveighofer Lambert szerette a jóétvágyú embereket és kezdettől fogva minden üzletét az emberek jóétvágyára alapozta. Csak alig egy évvel ezelőtt vitte ki ez a német az orosházi házikenyeret a párisi világkiállításra és épített köréje túróscsuszából és töltött-káposztából egy magyar vendéglőt. A friss kenyér szagára tódult is a nép a párisi magyar korcsmába, de azután az egész mégis csak megfeküdte a madártejhez szokott nyugati gyomrokat. És hiába volt ott étvágycsinálónak a sok kövérkés Sveighofer-ivadék, a vállalkozás csúfosan megbukott. Bár egy arany medáliát elhoztak a dagasztóasszonyok, a felvágós próbálkozás nagyon kikezdte a Sveighofer vagyon alapjait. A tetőt meg a perek lavinája vitte el. De a malom egyelőre még az övé volt, amikor a gazda szeme megakadt a teleszájjal evő molnárlegényen, s elvitte magához a malomba. Lehet, hogy Ferenc már ekkor is értett a vámszedéshez, lehet, hogy csak ezután tanulta. Bizonyos azonban, hogy sokkal fogékonyabb volt iránta, mint a betűk iránt. Amikor pedig a sütődét is rábízta Sveighofer, akkor este hiába várta haza első protektora. Gémes főbérlő lett, és vagyont kezdett gyűjteni. Keresett a szállítóktól, keresett a vásárlóktól. Az olajozó neki olajozott, a sütődében neki sült az első lángos és ő vitte haza a vakarcsot. Két év múlva már bérleti ajánlatot mert tenni a gazdának. Kinevették, de újabb két esztendő multán megvette a malmot sütődéstől. Ekkor már barátok hemzsegték körül. Tanácsot kértek tőle, s ő szívesen veszített kártyán, ha ebből társadalmi, vagy üzleti haszna származott. Meg is nősült. És itt is Jókai Aranyemberét kopírozta. Egy szegény cseléd lányát vette el, s az később a nagy Pulitzer-vagyont örökölte. Fortunátus Imre óta nem volt ily szerencsés ember. Amihez nyúlt, az arannyá változott. A malom háromszor is leégett. Más ember esetében helyrehozhatatlan csapás — ő keresett rajta. A második tűz után palotát épített, bele akkora konyhát, mint egy táncterem. Szakács, cukrász, kukta főzte az ebédet sokszor ötven vendégnek, néha száznak. Asztalikatona szolgált az ebédlőben, inas a dohányzóban s a billiárdteremben. Az asszony öltözőjében komorna, a szalonjában társalkodónő, a kislányuk mellett nevelőnő. (Egy elszegényedett bárónőt választott ki az asszony erre a feladatra, groteszk visszaemlékezésül apjára a szenttornyai báró béresére.)