Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 10. (Békéscsaba, 1982)

BEVEZETÉS

A török összeíró által arab betűkkel leírt és általunk elolvasott magyar nevekre nem minden esetben tettük fel a kívánkozó ékezetet, mert azzal esetleg helytelen közlést adtunk volna: például a Hajos név lehet Hajós és HajaSy a Varo lehet Váró vagy Varró. Ugyancsak nehéz volt eldönteni, hogy felrakjuk-e a hosszúságot jelző ékezetet az olyan keresztnevekre, melyek szláv vezetéknevek mellett álltak. Az összeíró által követett gyakorlat szerint ugyanis a magyar etnikumú lakosság neveit (nagyon ritka elírástól eltekintve) mindig a helyes sorrendben, tehát előbb a vezetéknevet és azután a keresztnevet, viszont a szláv etnikumú lakosság esetében előbb a keresztnevet azután a vezetéknevet írta le, minden bizonnyal úgy, ahogyan a megkérdezett az összeíráskor a nevét bemondta. Következésképpen mi például Páva Csikós vagy János Bozsidar, s nem pedig Páva Csikós, illetve János Bozsidarnevet közöltünk, mert tekintettel kellett lennünk (az ékezetet nem ismerő) szláv névhasználatra.

44 A magyar névhasználat és a szláv névhasználat szem előtt tartása mindig jó útbaigazítást adhat a gyulai és a csanádi szandzsák településtörténetének, a lakosság etnikumának vizsgálatához. Az összeírásban több olyan települést találhatunk, ahol magyarok és szlávok békésen éltek egymás mellett; jó kapcsolataikat mi sem bizonyítja jobban, hogy a szlávok gyakran adtak fiaiknak magyar keresztnevet, a magyarok pedig nem egyszer elszlávosították vezetékneveiket (ld. Galambosovity, Balogovity, Szabóvity stb.). Figyelemre méltó viszont, hogy a gyulai és a csanádi szandzsák összeírásaiban román keresztnévvel, illetve családnévvel mennyire ritkán találkozhatunk. Az egyes települések névsorának elkészítésekor az összeírónak a családfő mellett nyilvántartásba kellett venni annak nagyobb nőtlen fiait,

45 s a vele egy háztartásban élő nőtlen testvérét, vagy akár vejét és szolgáját is. Vezetéknevén azonban csak a családfőt írták be, míg a vele egy kenyéren élőket csupán keresztnevükön sorolták fel, így az esetleges szolgákat is, akiknek a neve alá rendszerint a magyar „szolga" vagy a szláv „szluga", illetve ennek törökösített formáját, az „iszluga" szót jegyezték oda. Hasonlóan keresztnevükön írták be a bírót, a deákot, a papot, a kalugyert, a kovácsot, a zsellért (ugyanezeknek a szavaknak a használatával jelölve meg keresztnevük alatt foglalkozásukat) és az özvegyasszonyokat. A nevek fölé jegyezték be eseten44. A szláv nevek kutatóinak meg kell említenünk, hogy a török összeírok a Péter és a Demeter nevet következetesen mindig Pétre, illetve Dimitre alakban írták le, de ezek szláv hangzásuk ellenére is magyar etnikumú lakosok nevei voltak. 45. A fiúgyermekeket általában 15 éves koruktól kezdték összeírni, ld. erre vonatkozóan A. Cohen - B. Lewis, Population and Revenue in the Towns of Palestine in the Sixteenth Century, Princeton 1978, 15. 18