Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 9. (Békéscsaba, 1981)

Török Idők - 137. Tatár fogságba esett magyarok a gyulai török szolgapiacon (Berekszászi Pál: Keserves zokogó sírással tellyes história, 1696)

25- A dühödt tatár fiacskámat ölemből kivenni, Hirtelenséggel a kis ártatlant kezdé vizbe vetni, Hol szegényecske nagy fuldoklással meg akara halni. 26. Ottan hirtelen torkomig való vízben beugortam, Maros vízéből édes magzatom nehezen kihozám, Amint szólhata, azt mondja vala: Ne hagyj édes atyám. 27. Atyai kegyes indulatomból biztatám fiamat, Ne félj szülüttem, bizony nem szánom érted halálomat, Nem hagylak addig, míg el nem vágja a pogány nyakamat. 28. Meglátá pogány hogy magzatomat kihoztam a vízből, Ottan hirtelen a földre vére dühösködéséből, Kardját kirántá, hogy fejem vegye dühödött mérgéből. 29. A Maros mellől ismét indulánk Gyula vára felé, Ottan megszállánk egy szép sík mezőn egy folyóvíz mellé, Én is leülék édes fiammal ő táborok közé. 30. Nagy sereg török odajött vala, aholott valának, Holott a rabok, miként a barmok, úgy áruitatának. Három fo törökök ottan hozzám közel járulának. 31. Egyik közülök eképpen köszönt: isten szabadítson, Mit keressz te itt isten embere a tatár táboron? Annak utána szép magyar nyelven szóla ilyen módon: 32. Ha török téged itten megvenne, jobban lenne dolgod, Mert oly országra visznek téged, bizony megsiratod, Születésednek napját s óráját ottan megátkozod... 34. E szavát hallván ott a töröknek, igen megrémülék, Előtte állván és sírva kérvén, neki így könyörgék: Hogy szegény fejem dühödt pogánytól ottan megvétetnék. 35. Eleget kére szegény fejemet a dühödt pogánytól, De csak azt monda, hogy ki nem bocsát addig a markából, Míglen nagy summát bé nem hozatok országomból. 198