Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 9. (Békéscsaba, 1981)
Török Idők - 137. Tatár fogságba esett magyarok a gyulai török szolgapiacon (Berekszászi Pál: Keserves zokogó sírással tellyes história, 1696)
137 A kosszá évtizedek óta a hanyatlás jeleit mutató török birodalomnak 1683-ban Bécs elfoglalására tett sikertelen kísérlete élesen rávilágított a török gyengéire, siettette a bomlás folyamatát. Az 1680-as években megindított törökellenes offenzíva eredményeképpen 168s-ben Szolnok, Szarvas és Arad, 1686-ban Szeged és Lippa került a császári és a velük szövetséges csapatok kezére. A török elmocsarasította Gyula vidékét, ezzel szinte lehetetlenné tette, hogy Gyula vára ostrommal bevehető legyen. A császári seregek tehát nyílt csata helyett hosszasabb, sok időt igénylő eljárást válaszihattak csak: a Gyula köré vont, mindinkább szűkülő gyűrű segítségével meggátolni a vár élelmiszer-ellátását, kiéheztetni az őrséget. Ezt a célt szolgálta a Körös-Marosköz népének elköltöztetése Túr és Debrecen vidékére. Megyénk népe igen nagy áldozatot hozott a török uralom alóli megszabadulásáért: a lassan megtelepedett falvak újra elnéptelenedtek, megművelt kultúrtájak váltak elvadult pusztákká. A törökök szövetségében a tatár csapatok rendszeresen végigpusztították a Sárrét vidékét, a Hajdúságot és Bihart. 168g táján esett a tatárok fogságába Berekszászi Pál szilágysági prédikátor kisfiával egyetemben. Fogolyként Gyulán is megfordultak. Megrázó erővel ábrázolja a gyermeke sorsáért aggódó apa vívódásait 1696-han megjelent siralom-énekében, amely felvillantja vidékünk közállapotait, a szörnyű éhséget, s képet ad a gyulai török szolgapiacról. I. Boldog ember volt, ki pogány kezében éltében nem esett, Mert annak teste rend kivül való kínzást nem szenvedett, Szíve és lelke az úristentől megörvendeztetett... 4. Én is mikoron volnék istennek szent szolgalatjában, ö juhai közt lelki prébenda osztogatásban, Egy péntek napon fejem öltözött holtig való gyászban. 5. Egy dühödt tatár kezébe esem nagyobbik fiammal, Kisebbik fiam más tatár kezébe ő édesanyjával, Eképpen kell egymástól válnunk keserves sírással... 11. A Köres mellé mikoron jutánk, Váradnál megszállánk, Szörnyű éhséget harmad napiglan fiammal ott látánk, Eledelünkre immárom mi itt semmit nem kaphatánk. 196
