Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 9. (Békéscsaba, 1981)

Török Idők - 121. A gyulai törökök és a jenői magyarok ellenségeskedése (Szalárdi János: Siralmas magyar krónika, 1660-as évek első fele)

közül csak azok maradhatnának, kik jobbra, vagy balra az erdőkre szaladván, magokat az ország útjáról az napon a visszajöveteltől elvonták volna. Újlaki László a fizetett népnek nagyobb részével eszes- és szemesebbnek találtattak vala; mert a midőn Gyárakon alól két vagy három lesekből is látnák, hogy hátulvétetnének, eszébe vévén a vicekapitány, hogy oda elő is sok hánt lesek és derék dandárjok is volna, noha nehezen lehete, hogy mindenek egymásután hanyathomlok csak mind elősietnének: mindazáltal, hol kemény szóval, s hol fegyverrel megforditván a vele való fizetett népet, és a lesekből hatok megé kiállott ellenségnek Jenő felé míg általj önének, nagy erős harczot tartván vélek, sokakat elhullatták vala a mieink is a törökök közül; de magok sem jöhettek s maradhattak vala vissza kár nélkül; mert a fő lovas hadnagy is, Bota István, jó egy mezőre való bátor ember, több közönséges néhány katonákkal elesett vala, s magán is a vicekapitányon kopjával való öklelés miatt nehéz seb esett vala. Annyira meghányta vala a hálót a fene boszus németség, hogy ha a vicekapitán is meg nem eszméllené magát, annyival inkáb csak könnyű lesz vala megszámlálni, a kik visszamehetnek vala arról a csatáról Jenőbe. És noha a jenéi lakos nemességnek szine, valaki akkor otthon találtatván nem a vicekapitánnyal, hanem a viceispánnal ment volna ki, inkáb mind odamaradt vala, majd hetvenöt vagy nyolczvan személyig; de a törökökben is, hogy a mieink nagy fene vakmerő módon erős kopjatörés, puskájuknak rajok való lövöldözések után, kardokkal, pallosokkal is valamíg elhullanának igen nagy bátorsággal és emberkedéssel harczoltak volna, annyin hullottak vala el, hogy a mint paraszt emberek, a kik mind a török testeket Gyulára, s a mieink testeket is Jenőbe behordták, bizonyosan állatták, duplával is meghaladták volna a mieink közül elhullottaknak számokat a levágatott és elveszett törököknek számok. Melly veszedelmet minemű szomorú gyász, sok özvegyeknek s árváknak si vasok rívások követte vala, akárki megítélheti. Es illy en gyümölcse s kimeneteli lön egyelőször a frigyes jó szomszédságnak meg nem becsülésének s felháboritásának... Szalárdi János: Siralmas magyar krónika, az 1660-as évek első fele. Kiadva: Kemény Zsigmond: Szalárdi János siralmas magyar krónikája kilencz könyvei, Újabb Nemzeti könyvtár, második folyam, Pest, 1853., 260-264. old. Magyar. - Szalárdi krónikája megbízható és értékes történeti forrás, 1. A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, szerk. Klaniczay Tibor. A magyar irodalom története II., Bp., 1964., 210. old. 182