Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 9. (Békéscsaba, 1981)

A török veszedelem torkában - 93. A gyulai vitézek bugaci portyázása (Szép ének a katonákról, az 156o-as évek első fele)

Falka barmot távoly földen látának, Magyar seregnek azt alítják vala, Az törökök rajta rémültek vala. Kevés magyar ismét nekiek téré, Nagy erős viadalt vélek tártának, Szegény magyarok sokan meghalának. Magyarok előtt törökök futamának, Törököket messze nem űzték vala, Az Istennek hálákat adtak vala. Hogy viadal helyre űzhették vala, Törököket messze nem űzték vala, Nap immáran hogy alá megyén vala. Hedegűs János immáran elkölt vala, Hogy Beké Pál viadalhelyre szágódék, Nagy felszóval ottan őtet kiáltá: „Hol vagy mostan vitéz Hedegűs János, Hol vagy mostan én édes atyámfia, Elsz-e még ez világon vagy megholtál?!" Testek közül ottan megszólalt vala: „ímhol vagyok én édes atyámfia, lm még élek, de már csak alig vagyok. Hála légyen az mennybéli Istennek, Sok török közt hogy bennünket megtartott, Noha minket csak kevesen marasztott. Én azt tudtam, hogy egy sem marad bennünk, Hetvenötén ím mégis megmaradtunk, Mind elfutóttanak az mi ellenségünk!" Első szerencsével akkor az új bék, Nem igen jó szerencsével járt vala, Mert csak egy rabot sem vihettek vala.