Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715–1730 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 8. (Békéscsaba, 1977)

Az 1725. évi összeírás elemzése - A jobbágyvándorlás és a telepítések fő kérdései az összeírás tükrében

Az államot képviselő helytartótanács végül a hadiadó leszállításáról nem akart hallani, viszont a megyei háziadó radikális csökkentésére tett intézkedéseket, amelyeknek sikerét elsősorban azzal kívánta biztosítani, hogy a hadiadó igazgatását a megye hatásköréből átutalta Harruckernak, a megye majdnem egész területén birtokos földesúrnak a hatáskörébe. A földesúr, aki pallosjoggal is rendelkezvén, a megyei törvénykezésben amúgy is jelentős szerepet töltött be, ilyen módon a megyei igazgatásban, annak jelentősebb ágában, az adóigazgatásban is fontos szerephez jutott. Békés megyében - és erre nyilván az ország más megyéiben is lehet példát találni - a földesúri kormányzat összefonódott a megyei kormányzattal. Ebből az összefonódásból természetszerűleg következett, hogy a földesúr lett a megye főispánja. A főispánság elnyerése pedig azt jelentette Békés megye illetve Harrucker esetében, hogy - a főispán az uralkodó képviselője lévén, nem pedig a megye választott tisztségviselője - a földesúri kormányzat nemcsak a megyeivel fonódott össze, hanem az államival is. Nyilván erre is volt példa más megyében is. De más kormányzattörténeti tanulságokat is levonhatunk az 1725-ös összeírás kapcsán. Mégpedig a központi államhatalom és a megyei hatalom viszonya vonatkozásában. Konkrétabban szólva, a tekintetben, hogy a központi államhatalmat képviselő helytartótanács miként tudta az uralkodói döntésen alapuló rendelkezéseit a megyében végrehajtani. Ebben a vonatkozásban is országos vonatkozású a békési tanulság. Megállapíthattuk, hogy a megye csak vonakodva, csak részben hajtotta végre a helytartótanács rendelkezéseit. Ebben kétségtelenül nagy szerepe volt annak, hogy a megye főispánja, gróf Löwenburg, akinek, mint az uralkodó képviselőjének, a helytartótanácsnak, az uralkodó kormányhatóságának az oldalán kellett volna állnia, a megye oldalára állott. Hogy ebben mekkora szerepe volt a megyétől kapott évi 600 forintos honoráriumnak, és mekkora a Harruckerrel szembeni féltékenységnek, lényegében másodrendű kérdés. A nagy tanulság az, hogy a főispán, az uralkodó embere, szembeszáll a helytartótanáccsal, az uralkodó kormányhatóságával. Méghozzá ez a főispán Bécsben él, az uralkodó udvari kormányzatának a tisztviselője, aki a gondjára bízott megyét még tisztújító közgyűléseken sem látogatja meg. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy más megyében akadt-e ilyen példa. A megyei kormányzatról megállapítható tanulságok más vonatkozásban nem kevésbé érdekesek. A tisztikar indokolatlan felduzzasztása, a 92