Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. (Békéscsaba, 1976)

IV. fejezet. A jobbágyok élete

b) A földművelés technikája A talaj előkészítés munkájáról aránylag keveset tudunk. Minden valószínűség szerint a gabonát egyszeri szántás után vetették el. Az akkori kezdetleges szerszámokkal nem lehetett könnyű a jószágok által letaposott parlag, de még az elgazosodott ugar felszántása sem. A kezdetleges faeke elé ezért több pár igavonó állatot kellett fogni. Igaerőként a szarvasmarha volt inkább elterjedve, a ló kevésbé.

5 Gyakran előfordult, hogy egy-egy jobbágynak nem volt tulajdonában a szántáshoz szükséges, elegendő számú igavonó állat, ezért többen összefogták állataikat és úgy szántották fel sorban földjeiket. Ritkábban előfordult, hogy a megfelelő igaerővel nem rendelkező jobbágyok pénzért szántatták fel földjeiket.

6 A föld trágyázására nem fordítottak különösebb gondot. Ennek oka legfőképpen az volt, hogy a megfelelő mennyiségű trágyát csak istállózó állattenyésztéssel lehetett volna biztosítani, amihez viszont a takarmánynövények nagyarányú termesztésére lett volna szükség. A termelőeszközök fejletlensége miatt azonban erre nem volt lehetőség, hiszen ami földterületet akkoriban meg győztek művelni, azon éppen csak a szükséges kenyérgabona termett meg. A vetést mindenütt kézzel végezték. A felhasznált vetőmag mennyisége egyegy jugerumon (lásd a Függelék c. részben) mintegy 80-90 liter lehetett.

7 A termés pedig ebben az időben az elvetett mag két-háromszorosa volt.

8 5. ábra: A falu határa a kétnyomásos gazdálkodás idején Az erdőt, legelőt és a halászóhelyeket a jobbágyok szabadon használhatták. A szántóparcellákat sorsolással évenként újra osztották. (Benczédi László—'Eperjessy Géza: i. m. TO. oddallán található ábra alapján.)