Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)
IV. 1929—1939.
1931. április 8. Rendőrségi jelentés a főispánhoz: a békéscsabai Hubertus szövőgyár munkásai sztrájkkal tiltakoznak munkabérük csökkentése ellen Tisztelettel jelentem, hogy Békéscsabán a „Hubertus" kötszövŐgyár 420 munkása közül 320 folyó hó 7-én délután 5 órakor sztrájkba lépett. A sztrájk tisztán gazdasági jellegű s a következő okokra vezethető vissza: A gyár igazgatósága a folyó hó 2-án közölte a munkásokkal, hogy a textilgyártmányok árának 33%-os csökkenése folytán, a húsvéti ünnepek után, folyó hó 7-ével kezdődőleg a munkabéreket 25%-kal csökkenteni fogja. A gyárnak 420 munkása közül 100 akordmunkás, 320 pedig napibéres. A gyárigazgatóság intézkedése folytán a napibéres munkások érezték magukat érzékenyen sújtottnak, miért is a bérredukfcióra vonatkozó közlés alapján értekezletet tartottak, amelynek eredményeként közölték az igazgatósággal, hogy az amúgy is csekély (0.80 pen* gőtől 3.20 pengőig) napibérük 25%-os leszállítását képtelenek elfogadni és kérték, hogy az igazgatóság elégedjék meg 5%-os redukálással. A gyár igazgatósága a munkások kérését nem teljesítette, mire a 320 napibéres munkás folyó hó 7-én délután 5 órakor munkahelyét a legnagyobb rendben elhagyta s azóta a munkát nem folytatja. A gyár 100 akordmunkása tovább dolgozik. A sztrájk tanya a Széchenyi liget pavillonjában van, ahol a sztrájkoló munkások beszélgetéssel és játékkal töltik az időt. A sztrájkolok megfigyelésem és felügyeletem alatt vannak, részükről ezideig rendzavarás nem történt. Előreláthatólag a sztrájk rövid tartamú lesz. A rendelkezésemre álló statisztika szerint a „Hubertus" gyár a 0.80 pengőtől 3.20 pengőig terjedő napibéreket 12.5-20%-kal kívánja csökkenteni. Jelentésemet egyidejűleg megtettem a m. kir. rendőrség szegedi Kerületi Főkapitányságának is. Békéscsaba, 1931. évi április hó 8-án a rendőrkapitányság vezetője: Keresztes Andor m. kir. rendőrtanácsos I oldalas, géppel írt, tisztázat. BML Békés vármegye főispánja iratai 427/1931. A sztrájk április 14-ig tartott és sikeresnek mondható megegyezéssel végződött, mert a gyár igazgatósága a tervezett 25%-os helyett csak 7%-os átlagos bércsökkentést tudott keresztülvinni. (BML Békés vármegye főispánja iratai 446/1931.) A „Hubertus" munkásai több alkalommal tettek tanúságot szervezettségükről és harcos kiállásukról. Sikeres bérmozgalmat folytattak 1928 augusztusában, 1930 őszén és 1932 áprilisában, amikor is harcukat az illegális KMP is támogatta. (Virágh F. i. m. 215.)