Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - III. A NEMESI VÁRMEGYE - 3. Harruckern János György viszálya a megyei tisztikarral

3. Harr uckern János György viszálya a megyei tisztikarral 1724-ben 375 jobbágy szökött el a gyulai uradalomból. Harruckern ezt a megyei közigazgatás költséges voltának tulajdonította. Kérésére 1725-ben két királyi biztos vizsgálatot végzett a megyében. Ezek a földesúrnak adva igazat, azt javasolták, hogy a megyei tisztek számát csökkentsék, és az adószedést bízzák a földesúrra. A javaslatot jóváhagyó királyi rendeletet azonban a megye nem hajtotta végre, sőt az 1728-29-i országgyűlés elé 11 pontból álló vádlevelet terjesztett.

4 „1. Harrudkern tanácsára szállíttatta le a király 1726-ban a (megyei) tisztviselők számát. 2. Ugyancsak az ő sürgetésére a király az adószedést, noha kívüle még más földesúr is van a vármegyében, Harruckernre bízta. 3. Az uradalmi jegyzőt, pénztárnokot, ügyészt és hóhért a vármegye pénztárából fizette, ellenben Lőwenburgnak (a főispánnak) tiszteletdíját nem akarta kifizetni. 4. A gyulai uradalom tisztjei nem engedik a vármegyeházát felépíteni. 5. Nem engedik, hogy a gonosztevőket az uradalom területén akasszák fel. 6. Nem engedik, hogy a lakosok az úriszéktől a vármegyéhez fellebbezzenek. 7. 30 oláh (román) családfőt, kik egyik gyulai utcán laknak, a vármegye hatósága alól kivett. 8. A gyulai malmok gátjainak felemelése által a szomszédoknak nagy kárt okozott. 9. A gyulai vásáron a hely pénzt a vármegye tudta nélkül állapította meg és szedte be. 10. Még Than János Ádám (szegedi kamarai jószágigazgató) kiszakított a megye számára két telket, de Harruckern tisztjei mindig megakadályozták, hogy ott a vármegye számára építsenek. 11. Mível a vármegyének nincsen ügyésze, mindenféle sérelmet el kell tűrnie, mert nem idézhet meg senkit. Nemrégiben is Csík Ádám uradalmi jegyző a vármegyei tiszteket hazugnak mondta, és párbajra hívta."

5 Az ország nyilvánossága előtt emelt vádakra Harruckern részletes feleletben adta elő védekezését. Részletek a feleletből: „Köztudomású dolog, hogy mikor én 172Ó-ban nevezett vármegyében a kincstári (kamarai) birtokba bevezettettem, a vármegye 12 portánál többől nem állott. Lassankint azután 1723-ig, miután tömérdek költséget fordítottam reá, és semmi kitelhető fáradságot nem kímélteim, annyira kezdett népesedni, hogy a porták száma 20-ra emelkedett. Eközben, míg a vármegyei törvényhatóság a nyomorult népet folyton nagyobb és nagyobb terhekkel, a közadók és a vármegye magánszükségleteinek fedezésére kívánt pénzköveteléssel sújtotta, évenként 12, 13, 14, sőt 15 ezer forintot is behajtván rajta,... s azt kénye-kedve szerint az uraságnak minden értesítése és beleegyezése nélkül elköltötte, a nyomorult, innen-onnan összejött s még alig megtelepedett nép, melynek még teljes gazdasági felszerelése sem volt, látván a napról napra elviselhetetlenül növekvő terheket, innen elköltözni kényteleníttetett. Így csupán az 1724. év folyamán az én nagy fáradságommal lehozott települőkből 360 (helyesen 375) család költözött el. ... (Ekkor én) egy részrehajlatlan bizottság kiküldését kértem ... Bebizonyosodott, hogy... a lakosság kiköltözése semmiképpen sem az én hibám miatt, hanem a vármegye tisztviselőinek zsarolása és a szegény lakosságnak túlságos és elviselhetetlen zaklatása miatt történt. - Végre, hogy a bajnak elejét vegyem, ismét őfelsége trónja elé járultam, alázatosan esedezvén, hogy mivel én vagyak a vármegye leghatalmasabb birtokosa, s a 19 és 1/2 porta az én birtokaimhoz van jegyezve, méltóztassék kegyesen nem csupán a fölösleges vármegyei tisztviselők számát csökkenteni, hanem egyúttal a •42