Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

C) BÉKÉS MEGYE A REFORMKOR POLITIKAI ÉLETÉBEN - 8. A forradalom és a szabadságharc küszöbén

jobbágy, sem a földesuraság nem tartotta tiszteletben. A jobbágy, hacsak tehette, nem tett eleget úrbéri kötelezettségeinek. Igyekezett a kilencedszedőket kijátszani, viszont a kilencedelők gyakran hamis mértékkel szedték a kilencedet. Állandó, éles ellentét alakult ki a földek újra való felmérésével, a majorsági földek törvénytelen gyarapításával és a közös legelők túlzott igénybevételével kapcsolatban is. Az uraság a majorsági földek megművelésénél mind kevésbé számíthatott a robotra. A legelőelkülönítés végtelen és elkeseredett pereskedéseket, sőt nemegyszer zendülést is idézett elő. De nem volt tovább fenntartható a nemesek és nem nemesek közti társadalmi, gazdasági és jogi megkülönböztetés sem, főleg, hogy a közterheket, köztük a katonai terheket egyedül a jobbágyság viselte. A lényegen mit sem változtatott, hogy a megye országgyűlési követei a jobbágyok helyzetének bizonyos mérvű javítása mellett állottak ki, és hogy egyes haladó gondolkodású nemesek az adófizetést önként magukra vállalták. Tarthatatlanná vált, hogy az adófizetők csak az uraság által kijelölt három módosabb személy közül választhatták meg a helység bíráját, akinek fő kötelessége az úrbéri, szolgabírói és megyei rendeletek maradéktalan végrehajtása volt. Mint az uraság bizalmi embere első fokon ítélkezett a lakosok fölött, és őket testi büntetéssel is sújthatta. Másodfokon az uradalom úriszéke Ítélkezett fölöttük, harmadfokon pedig a megyei törvényszék, melynek bírái az urasággal, illetve annak tisztjeivel baráti és rokoni kapcsolatban voltak. A szegénységet igen súlyosan érintették az egymást követő ínséges évek: 1845-ben a fél megyét árvíz pusztította, 1846-ban rendkívül rossz termés volt. 1847-ben a szűkölködők száma oly magasra nőtt, hogy a megye képtelen volt valamennyiük részére munkaalkalmat teremteni. A munkaképteleneket csekély kölcsönnel igyekeztek átsegíteni az ínséges hónapokon. Feltűnően megnőtt a tolvajlások száma. A rabok száma oly nagy mértékben nőtt, hogy a megye tömlöcét bővíteni, a tömlöcőrzŐ hajdúk számát emelni kellett. 1847-ben megyeszerte oly nagy volt az elégedetlenség és a nyugtalanság, hogy a megye az elkeseredett nép zendülésétől tartott. Ezért két oldalról is igyekezett magát és az uralkodó osztályt biztosítani. Már 1847. nyarán gondoskodott arról, hogy szükség esetén katonai karhatalmat vehessen igénybe. Az alispán 1847. augusztusában ezt írta Bihar megye alispánjának: „Felsőbb rendelet folytán a folyó hó 21-én minden e megyében szállásoló katonaság tűzőrségi szolgálatra Pestre vonuland. - Megyei viszonyaink több alávaló bujtogatok ámításai és izgatásai folytán sokkal bonyolultabbaknak látszanak egyes helységeink roppant nagy (lélek)számát tekintve, mintsem bárhol is kifejlődhető rendetlenségek esetében a kormányzás és netalántáni féktelenkedők megzabolázása önhatósági erőnknél fogva biztos lehetne. Ebbeli aggodalmas helyzetemben megkerestem a Herceg Schwarzenberg dzsidás ezered kormányát, hogy értesítene, nem vélt szükségben hatósági erőnk gyámolítása tekintetében honnan nyerhetnénk segedelmet, kitől is tegnapi napon azon választ nyerénk, hogy a jelenleg Sarkadon szállásoló század kapitánya van elutasítva, míszerént írásbeli megkeresésemre segítségül legyen ... Kérem tehát tekintetes első alispán urat, tekintve a fentebb elősorolt körülményeket, méltóztassék kieszközölni, hogy a Sarkadon szállásoló katonaság tovább is ott maradhasson. Az érdek, úgy tartom, közös, mert mint tudni méltóztatik anélkül, hogy arról sok szót tenni szükséges lenne, a közbátorság (közbiztonság) felbomlása következéseit, terjedéseit kiszámítani nem lehet. Azonban, történjék bármi, egyenesen és határozottabban kikötöm s megkérem tekintetes uraságodat, hogy ebbeli megkeresésemet nyilvános tárgyalásra kitenni ne mél370