Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXXV. KÖZEGÉSZSÉGÜGY - 4. Betegségek, járványok - b) Az 1831. évi kolera

égetni, és azoknak még hamuját is mélyen eltemetni, a házat pedig, amelyben feküdtek, megtisztítani." 61 A fertőtlenítés egyik legjobb módjának a füstölést tartották. Erre már a július 13-i megyei közgyűlés rendeletet adott ki: „A papirospénzek, levelek és más iro­mányok megfüstöltessenek, s úgy tisztíttassanak. Ezen füstöléshez pedig venni kell füstölőport, mely porrá tört büdöskőböl (kénből) egyrészt, másrészt pedig összetört salétromból és 4. részben tiszta búzának korpájából áll. Ezen por égő szénre té­tessen, és másféle készület nemlétében a papirospénzek vasrostába tétetnek, és a ros­tának teteje béfedettetvén, a beletett dolgok vigyázattal, hogy a láng vagy szikra ne penetrálja (bele ne hatoljon), a levelek pedig, minekutána egy darabig a rostába füstöltettek, árral megszurkáltatván, újra a rostába tétessenek,... és hogy minden veszedelem eltávoztatódjon, a megfüstölendő dolgok fa- vagy vasfogóval fogattassanak meg." 62 Az orvosok tehetetlenül álltak a betegséggel szemben. A felsőbb hatóságok és magánosok különféle „jó bevált" gyógymódot ajánlottak. Józsa István Szabolcs me­gyei főorvos azt javasolta, hogy a beteget fűszeres forralt borral, meleg borogatással és dörgöléssel, árvacsalánnal való megcsapkodással minél elébb meg kell izzasztani. 63 Morvái János plébános pedig azt ajánlotta, hogy a beteg „bodzavirág főtt levét (bodzaherbateát) igyon bőven, és takaródzzék bé jól, hogy jól megizzadhasson." 64 A lakosság nyugtalankodása és ellenállása A lakosság kezdettől fogva bizalmatlanul és ellenszenvvel fogadta „az urak rende­léseit". Stummer János csabai főszolgabíró már július 18-án jelentette a megyének, hogy „a lelkipásztorok ellen a csabai nép a temetés végett (miatt) felette zúg." 65 Kö­rösladányban „a köznép a doktorokat vádolta, hogy a kutakba megmérgesítették a vizet, mivel aki vizet ivott, a mindjárt meghalt. Végre az uraságokat is vádolták, hogy jobbágyaikat akarják pusztítani, látván azt, hogy az urak nem halnak, csak a legszegényebb sorsúak." 66 Viszont a megyeszékhelytől távol eső Füzesgyarmaton egyszerűen nem vettek tudomást a rendeletről. Mint Gacsári István írja Krónikájában: „Itt nálunk Gyar­maton, valamint az isteni tisztelet, úgy a temetkezés is mindenkor rendesen ment, aminek oka a volt, hogy a nép ezen borzasztó temetkezés módjától iszonyodván, ta­gadta és titkolta hozzátartozóinak kolerában lett meghalálozásokat." 67 A megye belátván, hogy a kordonok nem gátolják a járvány terjedését, augusztus 18-i közgyűlésén visszarendelte a kiállított őröket, és a járáskelést szabaddá tette, egyedül a csoportosulást tiltotta. 68 Az augusztus 21-i közgyűlésen Gyulán a betegek lakóházának lezárását is megszüntette. 69 Statárium A megye vezetősége megriadva a lakosság nyugtalanságáról, a fosztogatásokról és rablásokról érkező hírektől, 1831. augusztus 21-i közgyűlésén a „nyomban ítélő hatalomnak" engedélyezését kérté a királytól: „A megyében naponként előfordult s előforduló igen számos rablások, fosztások, lopások esetei nyilvánvalóvá teszik, hogy a hanyatlott és - amiatt, hogy a nép (a) kolera ellen fennálló elzárások által nem­csak az egész esztendei élelmére szolgáló mezei munkák teljesítésében, hanem minden egyéb keresésmódjában is meg vagyon akadályozva - bizonyára még inkább hanyat­landó közbátorság fenntartását eme nagy kiterjedésű róna puszta vidéken egyedül csak az érdeklett rendkívül való büntetőhatalom gyakorlása eszközölheti sikeresen." 70 A nádor a statáriumot egy évre engedélyezte „nemcsak a rablások és tolvajlások ese­tében, hanem... a gyújtogatok és netalán a közlázítást és zendülést gerjesztőkre (nézve) is." 71 23* 355

Next

/
Thumbnails
Contents