Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXXII. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS - 1. A községi bíró bíráskodása - c) A falusi bírák büntetőhatalma

koztak a magasabb fórumok hatáskörébe, részrehaj lóan bíráskodtak, és a megengedettnél súlyosabb büntetéseket szabtak ki. 1748. március 18-án a másokat gyalázó Garai Márton ügyében a Gyomán kihallgatott tanúk egyöntetűen azt vallották, hogy „akkoron kalodába is tétetett nevezett Garai Mártony, és megpálcáztatott... Ezek után Garai Mártont az kalodába vitték, de kevés üdő múlva kibocsátván, visszament a pincében, azonban azalatt ismét érette jöttek másodszor is, és a deresben megverték... Az bírák újonnan láncra tétették Garai Mártont, és egy étszaka úgy hálván, ismét elbocsátották."

3 A gyulai rabokat ítélő megyei törvényszék 1812. november 30-án a helységbírák túlkapásaival foglalkozva a következő határozatot hozta: „Észre vétetvén, hogy a megyebéli helységbírái az elfogatott rabokat a helységházánál több ideig tartani, a benevolumnak (önkéntes vallomásnak) kivételekor keményebb büntetéssel illetni, magoktól kezességre is kiadni, nemkülönben a rabnál találtatott lovakat gazdáiknak visszaítélni bátorkodtak. Meghagyatik, hogy ezentúl, ha a rab elfogattatik, azonnal azt a helybéli magistratuális tisztnek (megyei tisztviselőnek) bejelenteni tartoznak, ki megexaminálván (megvallatván) egyenesen csak a helybéli magistratuális tiszt urak által küldettessenek bé a megye tömlöcébe."

4 c) A falusi bírák büntetőhatalma Az elfogott személyeket a helység tömlöcébe zárták, súlyosabb esetekben vasra is verték. A leggyakoribb büntetés a testi fenyítés volt. A férfiak általában 12 pálcát (botot), a nők és gyermekek ugyanannyi korbácsot, ez utóbbiak vesszőt is kaptak. A testi büntetést gyengeség, betegség, öregség esetén áristomra változtatták. A feslett életű nőket kopaszra nyíratták, és a helységből kisepi űztették. A büntetések közt még a múlt század első felében is szerepel a vasbilincs,

5 a kalodába tétetés

G és a nyakvas,

7 A kaloda és pellengér általában a templom előtt,

8 a deres a helységháza előtt állott, a nyakvas a helységháza udvarán egy oszlopra volt felerősítve. ' * Ezek a büntetésmódok idő múltával tarthatatlanakká váltak. 1837. szeptember 18-án Vidovich Ferenc békési főszolgabíró ezt írta a gyulai bíráknak: „Mai napon szemmel látható tanúja voltam, hogy egy asszonyszemély pelengére (pellengérre, szégyenoszlopra) kiköttetett, sőt amint értettem, ezen büntetés nemével leendő büntetés ki ís hirdettetett. Minthogy pedig ezen büntetés neme jelen szelídebb időkorba egészen szokáson kívül jött, az elöljárók azon büntetés használatától eltiltatnak. Vagyon minden bűnre más büntetés módja anélkül, hogy ezáltal a még meglévő szemérmetességből is kivetkeztessenek az akként büntetett személyek."

9 Nem a botbüntetés megszüntetésére, hanem csak nyilvános végrehajtásának eltiltására irányult a megyei bűnfenyítő törvényszék végzése, melyre Stummer Imre központi szolgabíró 1842. március 15-i körlevele hivatkozott: „Már a tekintetes megye bünfenyítő törvényszéke nem találta célerányosnak a vétkeseknek testi büntetéssel nyilvánosan való illetésöket, s máig ís zárt helyen viteti véghez. Magam is ezt, mint véleményem szerint jó példát követni kívánom, ezennel meghagyom, hogy vévén rendelésemet, a városháza előtt álló derest azonnal a városháza udvarába, valahová egy szegletbe bevitessék, és ha a szükség megkívánná, hogy valamely vétkes testi büntetéssel fenyíttessen, az bezárt kapunál belől az udvaron a bámuló nép kizárásával büntettessen."!

0 A vármegye végül 1842. december 12-i közgyűlésén megszüntette a helység elöljáróinak botoztatási jogát. „Mindazonáltal (ha) az elkövetett kisebb vétség oly mínéműségű, melynek fenvírése testi büntetés nélkül nem eszközölhető, a helybéli elöljáróság azonnal a járásbéli szolgabíró vagy esküdtnek tegyen jelentést, kiknek együttvéve 306