Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXXI. KÖZREND ÉS KÖZBIZTONSÁG - 9. Útlevélkényszer

lások másik fajtáján csak egy-két ember lakik kint télen-nyáron. „Sok szálláson főképpen télen szinte ugyan forr (nyüzsög) a sok szegény, dologtalan ember, egypár marhácska mellett egész holnapokat henyélve töltenek... A szegény ember... csak kétszer napjában imígy-amúgy megeteti s itatja (a jószágot), és egész nap egyébét nem tészen, az éjszakának hosszát pedig trágár beszédekkel vagy hazug meséléssel tölti." „ Itten a legtökéletlenebb emberek, a pásztoroknak leggonoszabbjai, tekergő és facsargó (csavargó) betyárok, kitanult gonosztévők nappal, de leginkább éjtszaka öszvegyülnek, a legocsmányabb dolgokat követik el, és oly becstelenségeket cselekszenek, amelyektől az emberség egészen iszonyodik."

30 Paulovics ládányi uradalmi tiszttartó 1799. május 29-í körlevelében azért tilalmazta a helységen kívül való lakást, minthogy az illetők ezáltal kivonják magukat az úrbéri és közterhek viselése alól: „Meghagyatik az elöljáróknak felelet alatt, hogy akik a helységben házzal nem bírnak, hanem vagy szállásaikra vagy szőleikben kivonták magokat,. . . azon helyekből a helységekben lakásokat venni kénszeríttessenek, mivel az ilyen bujkáló és lappangó embereket a terhek viselésére nemcsak elővenni nem lehet, hanem még a külső fundusokból is elcsipkednek, és így a kilencedet megcsalják. Ezek tehát ha érdemesek a házhelyre, fognak provideáltatni (el fognak vele láttatni), ha pedig ez nem lehetne, házszerzésre ösztönöztessenek, de kívül való lakások semmiképpen meg ne szenyvedtessék."

31 A szigorú parancsok, sőt a fenyegetődzések valóra váltása sem segített a helyzeten. 1820-ban „Békésen a lakosok közt a szőlőskertekbe való kiköltözés és az itt való lakás annyira elhatalmazott, hogy azt több eilentálló eszközök által is nem akadályoztathatják, nevezetesen próbálván először a házaiknak ablakait s ajtait leszedetni, máskor kemencéiket lerontani, de sikertelenül, mert azokat azonnal helyreállítván, mái napig is azokban tartózkodnak, sőt az uradalmi tisztség feladása szerént oly vakmerőségre is vetemedtek, hogy halottjaikat minden lelkipásztorok hírek s tudtok nélkül eltemetni bátorkodtak."

32 Még súlyosabb megállapítás hangzott el 1821-ben a kertekben lakókról. „(Minthogy) afelett, hogy tolvajokat, desertorokat (katonaszökevényeket) lappangtatnak, lakhelyekből bordélyházakat is tenni nem irtóznának,..." azért a rendek a megye 1821. november 4-i közgyűlésén meghagyták, hogy „május holnapnak végével mindnyája a kertekben fennálló házak a földszinig el fognak bontatni, egyedül a szürü kolnák (szőlőbeli présházak) és a csősznek lakhelye fog megengedtetni, és ezentúl, aki még ezután felépíttetni bátorkodna, a megye tömlöcébe küldetni rendeltetett."

33 Ennek a tilalomnak a megye a szabadságharcig sem tudott érvényt szerezni. 9. Ütlevélkényszer A gyanús emberektől, kóborló koldusoktól, tolvajoktól, körözött gonosztevőktől és katonaszökevényektől, fertőző betegségektől, háborús időkben kémektől való védekezés céljából az idegenektől passust (passuáltst, útlevelet) kellett kérni. Csak útlevéllel rendelkezőt lehetett a helységbe bebocsátani, szállásra befogadni, munkásnak, cselédnek, pásztornak szegődtetni. Szorellay János szolgabíró 1743. május 10-Í kurrense szerint „ha valami szédelgő, passus nélkül való, így következendŐképpen gyanús személy valahol előakadna, az olyatént megtartóztatni és Gyulára beküldeni szükséges lészen."

34 A gyulai úriszék 1746 júliusában kiadott statútumában (rendszabályában) így rendelkezik: „9. Passus nélkül járókat, tudniillik sobonnaiakat, k(atonákat) senki házába befogadni ne merészeljen... (Ha) az tapasztaltatik, először száz, másod (szór két)száz 293