Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXV. BÉKÉS MEGYE IPARTÖRTÉNETE (1720—1848) - 4. Inasok, legények és mesterek a gyulai csizmadiacéhben - e) Mesterek - f) Piac- és vásárbíró

18. A gazda az ebéddel csak 12, a vacsorával pedig csak 7 óráig tartozik a legényre várni. 19. A mesterlegény a műhelyben nem válogathat. Tehát abba a műhelybe kell mennie, ahová az atyamester küldi. Büntetése négyheti bérig. 20. Kántoronként az ifjúság az atyamester házánál gyűlést tart, s az ő és a bejárómester jelenlétében dékánt választ. A kántorpénz egy-egy garas.

11 e) Mesterek Az artikulusok részletesen szabályozzák a céhbe való belépés módját és a céhbéli mesterek kötelességeit. A gyulai csizmadiacéh katolikus céh volt, a katolikus jelentkezőket előnyben részesíthette. 1767-ben egy Koczkás György nevű gyulai óhitű (görögkeleti) legényt nem vettek be a céhbe. A megye felszólítására a céh így indokolta határozatát: „Legfőbb oka pedig ez, hogy mi idegen vallású mesterembert, hacsak rajtunk áll, egyet sem akarunk bevenni, mivel a pápistákbul is maholnap igen is megszaporodtunk, ez pedig oláh (görögkeleti) lévén, a kálvinistaság is azt kívánná és több oláh is, hogy közinkbe vennénk."

12 A remek 1821-ben „egy pár fekete férjfi és egy pár piros asszonyi csizma" volt. A remeket két mester jelenlétében egy nap alatt hibátlanul el kellett készíteni. A remek vizsgálatát február elején erre a célra meghívott mesterek végezték. Az elbírálás eleinte szigorú volt, később a kisebb hibákat egy-két forinttal meg lehetett váltani. A remek elfogadása után az új mester 30 forintot fizetett a céhládába, és 6 forint ára mesterasztalt adott. Ez a megvendégelés a felszabadult legények társpoharaZásával együtt végig megmaradt a csizmadiacéhben, míg például a gyulai szabók 1781ben jóváhagyott céhszabályzata mindenféle vendégeskedést és iddogálást tilalmazott.

13 A gyulai csizmadiamesterek száma a 18. század vége felé évről évre nőtt. A céh már 1790. január 23-1 gyűlésén elhatározta, hogy jövevény mester legényt ezentúl nem vesznek be a céhbe, hacsak itteni céhbéli mester özvegyét vagy leányát nem veszi feleségül, mert még úgy is, ha csak a mesterek fiait és a helybeli legényeket veszik be a céhbe, annyira elszaporodnak, hogy csak nehezen élhetnek meg. Az 1819. évi mesternévsorban 101, az 1839-iben 125 mester szerepel. f) Piac- és vásárbíró országos vásárokon a céhbeli mesterek kor szerint kialakult sorrendben állították fel sátrukat. 1820-ban az egyik kántorgyűlésen többen panaszolták, hogy „a pénteki vásárba (hetipiacon) minden rend nélkül, aki hogy érkezik, úgy veri fel sátorát." A céh ekkor úgy határozott, hogy őszi időben 7, nyáron 6 óra előtt senki sem verhet sátort. Ellenőrzőül Demkó Antalt nevezték ki. Ezt a határozatot 1823-ban némileg módosították. Az árulást sátorverés után egy órával lehetett megkezdeni. A tisztséget 1872-ig, a céh megszűntetéséig fenntartották, piacbírónak, vásárbírónak, helyosztónak, piaci kommissáriusnak, piaci felvigyázónak is nevezték. Az országos vásárokon (sokadalmakon) bárki, vidéki céhbeli és kontár mesteremberek, mesterlegények és mások is árulhattak a mindenkori megyei limitációban (árszabásban) kitett árakon. 1757-ben a gyulai mestereken kívül 1 aradi, 1 aszódi, 1 békési, 9 belényesi, 2 berényi, 9 csabai, 1 eleki, 1 erdőhegyi, 2 kecskeméti, 1 kisújszállási, 1 orosházi, 1 sajószentpéteri, 1 sarkadi, 1 simándi, 3 szalontai, 2 szarvasi, 2 szolnoki, 4 temesvári, 3 túri, 2 váradolaszi, 1 vári, 5 vásárhelyi és 1 zarándi, összesen tehát 55 céhbeli és kontár csizmadiamester árult a gyulai vásáron. 237