Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XIV. CSELÉDEK, SZOLGÁK, MEZEI MUNKÁSOK. PÁSZTOROK - 2. Mezei munkások, napszámosok - a) Limitációk - b) Az uraság mezei munkásokat keres

2. Mezei munkások, napszámosok a) Limitációk A házas zsellérnek évenként 18, a hazátlannak évi 12 gyalog napszámot kellett az uraságnak szolgálni. Amíg robotkötelezettségének eleget nem tett, nem kapott passust, hogy más helységbe mehessen kenyeret keresni. Bérüket a megye minél alacsonyabbra igyekezett megszabni, és szigorúan büntette azokat, akik a limitációban megállapított bérnél többet kértek vagy adtak. Békés megye legrégibb, ismert limitációja (árszabása) 1724-ből való. Ebben a következő mezei munkások szerepelnek: „Tavaszi kapásnak étel mellett 9 kr. - öszszeli kapásnak vagy szántónak étel mellett 7 kr. - Téli munkásnak napjában étel mellett kell adni 6 kr. - Firfi aratónak napjában, ki kévét nem köt 9 kr. - Firfi aratónak, azki kévét köt, étel mellett 12 kr."

10 Később a majorsági gazdálkodás fejlődésével a mezei munkások és napszámosok köre bővült. A vármegye 1812. évi limitációja szerint: „Szántás mellett mind ősszel, mind tavasszal ostorosok napi bére 9 kr. - Tavaszi ugarlásba való ostorosok napi bére 12 kr. - Szőlőfedők napibére vagy akármely őszi napszámosoké 14 kr. - Szőlőnyitók napibére tartással 17 kr. - Szőlőmetszők napibére tartással 20 kr. - Kukurica- és szőlőkapások napi bére 14 kr. - Kaszások napibére tartással 17 kr. - Kaszások napibére tartás nélkül 24 kr. - Szénagyűjtők vagy kender- cs lennyövő asszonyoké, leányoké, vagy fickóké tartással 10 kr. - Ugyanazoké tartás nélkül 15 kr. - Kukoricatörőké tartással 6 kr. - Szőlőszedő asszonyok és leányok tartással 3 kr. - Tartás nélkül, mivel emellett sok szőlőt megemésztenek. 6 kr."

11 - Öcsödön ugyanezt a Iimitációt a jegyző úgy vezette be a kurrenskönyvbe, hogy a napszámosok napibérét átlag 2-3 krajcárral kevesebbre írta, nyilván hogy ezzel a földesuraságnak és a módosabb gazdáknak kedvezzen.

12 A takaróbérek megállapítása Stummer János szarvasi viceszolgabíró 1815. június 16-án a csabai elöljárókkal egyetértésben a takaróbéreket a következőképpen állapította meg: ,,A takarásnak ideje béközelitvén, minthogy tapasztaltatik közönségesen, hogy a betyárok (az egyébként dologtalanul élők) és a külföldről (vidékről, más megyéből) beszivárgó emberek szerfelett reáhúzzák az itt való lakosokat a takarórészbérre,... a csabai elöljárókkal mai napon tartott egyetértés szerint a következendő határozást tannltam megállítani: 1. Amely férfi munkás Szent Mihály-napig beáll, annak addig való bére légyen 6 köböl búza, 6 köböl árpa szemül és 12 Ft készpénz. - 2. Aki pedig hétszámra áll, annak egy hétre 2 véka búza és 2 véka árpa, asszonyi személynek pedig mi egyharmad résszel kevesebb. - 3. A(ki) részbül áll a takarásra, tehát a takarórész a bú/ából 11-edik, a tavasziból pedig 9-edik adattasson, hozzátévén, hogy minden munkásember, aki takarásra áll, az a nyomtatásra is reá szoríttasson,... minthogy anélkül ís a gazda köteles az övét (a munkásét) elnyomtatni. Kölcsönös kötelesség tehát, hogy a munkás ís segétse a gazda életjét (gabonáját) elnyomtatni, ideértvén, hogy minden tekintetben a munkások a gazda kenyerén s eledelén tartassanak."

13 b) Az uraság mezei munkásokat keres A földesurak fejlődő majorsági birtokaikon az aratást és a nyomtatást, a szőlőskerti munkákat és a juhnyírást nem tudták csupán jobbágyaik és zsellérjeik robotjával elvégeztetni. Rászorultak a mezei munkások napszám- vagy részes munkájára is. Azonban mindenkor úgy tüntették fel, hogy ők kegyes, jó atyai szívükre hallgatva adnak munkát a szegénységnek, hogy az ne legyen kénytelen kenyérért messze idegenbe fá160