Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - X. A JOBBÁGYOK KÖZTERHEI - 1 . Az adófizetés - d) Az adóhátralékok okai

körlevelében így fenyegeti meg a füzesgyarmati elöljárókat: „Kemény felelet alatt az elöljároknak meghagyatik, hogy annak idejében magok az elöljárók... házról házra járni vagy pedig a lakosokat annak (ti. az adóhátraléknak) behozásaira a helységek házához rendelvén mindétig holnapokról holnapokra beszedni el ne mulassák (mulasszák), különbén... az kint maradandó restanciák miatt, ha annak idejében a kassában (kasszába, pénztárba) bé nem vitetődik, a városok és helységek elöljárói tömlöcöztetés által fognak büntettetni"

9 Ugyanő 1795. szeptember 30-án már mint alispán még keményebb hangot üt meg: „amely kommunitás (helység) ebbéli szoros kötelességének eleget nem fog tenni, annak bíráját, nótáriusát és porciószedőjét vason a nemes vármegye tömlöcébe behordatni (el nem mulasztom)."

10 ?i Abból, hogy az adószedők a porciót a helységházán kívül szedték, sok zenebona támadt. Ezért a megye 1797. január 18-i közgyűlése, miután „abbul, hogy a helységek porciószedői az adót házrul házra, úton-útfélen s akár más egyéb mulató helven is beszedni szokták, legnagyobb rendetlenségek és sokaknak megkárosíttatása következett," Tomcsányi főszolgabíró javaslatára elrendelte, hogy „az adó ezután a kontribuens (adófizető) néptől nem akárhol, sem akármikor, hanem egyedül csak a helységházánál meghatározott időikbe egy esküdtembernek és a helység nótáriusának jelenlétében szedettessen be a porciószedő által...

11 Ezt a rendelkezést sem hajtották végre, bár később is gyakran megismételték. Tomcsányi főszolgabíró 1819. március 3-i kurrensében azt írja, hogy emiatt mérgesedett el annyira a lakosság és az adószedők közti viszony. „A porciószedőknek házról házra való járása, az adónak háznál, úton-útfélen, korcsmában való beszedése tilalmaztatik... Semmi szín alatt meg nem engedem, hogy a papbérszedő (egyháziadóez^dő) házról házra járjon és kéregessen, hanem szinte azon számadók vasárnap városés helységházánál összeüljenek. Azáltal elmellőztetik a köznépben uralkodó szóváltás, veszekedés, a pénzbeszedőknek becstelenítése, kinevetése, házaitul gorombául való elutasítása."

12 d) Az adóhátralékok* okai A sok természeti csapás, a szinte évről évre pusztító árvíz, a gyakori szárazság következtében nem termett elegendő gabona. Nem volt ritka az ínséges esztendő. A száraz esztendőben kisültek a legelők, a csonttá-bőrré fogyott marhák számára más megyében kellett legelőt bérelni. A marhadög is többször végigpusztította a megyét. De ha volt is gabonájuk és marhájuk, a megyében nem volt áruk. A nemzedékről nemzedékre tovább darabolódó föld mind kevésbé nyújtott megélhetést a családnak. Az egyre szegényedő parasztság nem tudott a nyomasztó adóterhekkel megbirkózni. Az adóhátralék nőttön-nőtt. Még inkább súlyosbította a helyzetet az 1811. évi devalváció. Az osztrák kormány a pénz értékét ötödére szállította le, ugyanakkor az adó összegét nem csökkentette. A jobbágynak további adója ötszörösét kellett volna megfizetnie. A megyei urak mindezt jól tudták. Az 1814. október 4-én tartott közgyűlésen a helytartótanács sürgetésére a következő jelentést tették: „Az egymást követő terméketlen és mostoha esztendők az adózó népet tehetségeiből majd egészen kivetkeztetvén, értékeket és pénzre fordítható vagyonjokat a magok táplálására fordítani kéntelenítettek, mely által az adónak beszedése hátráltatott, és annak tökéletes leszállítása akadályoztatódott."

13 Körleveleikben azonban az adóhátralékok valódi okát a lakosság könnyelmű életmódjában és rosszindulatában keresték. Almásy Dániel békési főszolgabíró már 1771. november 29-én ezt írja kurrensében: „Parancsoltatik, hogy egyáltalán fegvást ezentúl minden idvezlések, köszöntések a lakosoknak neve napjaira, húsvétra avagy 118