Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)

II. A polgári demokratikus forradalom időszaka

dulunk Földművelésügyi miniszter úrhoz, kegyeskedjék 151 mun­kásház építését, állami hozzájárulással engedélyeztetni. Mely alázatos kérésünk ismétlésével vagyunk Pusztaföldvár, 1919. március 6-án alázatos szolgái: Vecsényi Baki György jegyző bíró Alulírt szakszervezet a fenti kérvényben foglaltakat megvizsgálta, s azt pártolólag kéri elintézni. — Pusztaföldvár, 1919. március 7. Baki Lajos Kasza Mihály jegyző elnök A minisztérium válasza: Bubány István és társai pusztaföldvári lakosok Pusztaföldvár köz­ség elöljárósága útján azon kérelemmel fordultak hozzám, hogy ál­lamsegély engedélyezésével részükre gazdasági munkásházak építését tegyem lehetővé. Ezen kérvényt azzal küldöm le kormánybiztos úrnak, hogy mivel a küszöbön álló nemzetgyűlési választásokra való tekintettel az idő­pontot nem tartom alkalmasnak a gazdasági munkásházak létesítésé­vel kapcsolatos kérdések tárgyalására, szíveskedjék az érdekeltek be­vonásával tapintatosan és a szükségekhez képest személyes közbenjá­rásával odahatni, hogy a gazdasági munkásházak építését célzó mozgalom a nemzetgyűlés összeültéig szüneteljen. Budapest, 1&19. március 14. A miniszter helyett: Csizmadia Sándor államtitkár Három oldalas, kézzel, tintával írott tisztázat, 151 aláírás melléklésével. BML Békés vm. főisp. ált. 489/1919. A minisztérium közölt válasza 1919. március 2T-én érkezett a megyei direk­tóriumhoz, ahol a Forradalmi Kormányzótanács általános intézkedésére várva irattárba helyezték. A beadványban jelzett szakszervezet a helyi földmunká­soké volt. 55

Next

/
Thumbnails
Contents