Kristó Gyula: Olvasókönyv Békés megye történetéhez I. A honfoglalástól 1715-ig - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 1. (Békéscsaba, 1967)

II. A királyi vármegye

Váradi Regestrum, 13. század első fele. Kiadva: Karácsonyi János-Borovszky Samu: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom, Bp., 1903., 230., 269-270. old. Latin. Kandra Kabos (A Váradi Regestrum, Bp., 1898., 149., 151., 489. old.) szövegének felhasználásával Kristó Gyula fordította. - A Váradi Regestrum analízisét G. Bolla Ilona (Az Aranybulla-kori társadalmi mozgalmak a Váradi Regestrum megvilágításában, Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Historica, tomus I., Bp., Tankönyvkiadó, 1957., 84-104. old.) végezte el. A Regestrumban szereplő Solt (Csolt) fia Solt (Csolt) a megyénkben őshonos Csolt- (Vata-) nemzetség tagja (1. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, I. kötet, Bp., MTA, 1900., 379. old.). A tatárjárás (1241) alatt megyénk súlyos pusztulást szenvedett. Védelmet csak a Sárrét ingoványai, mocsarai nyújtottak. A Körösöktől délre fekvő vidék teljesen elpusztult. A Körös-Maros-köz tatárok általi feldúlását, a lakosság lemészárlását szemléletesen mondja el a szomorú ese?nényekkel kortárs Rogerius gestája. 8.... [A tatárok] Arad és Csanád felé kezdenek vonulni, közükben hagyva Újfalut, melynek neve Perg volt, melyben hetven falu népe volt összegyűlve, s elhagyva a cisztercita rend egresi monostorát, melybe mint erősített várba, katonaság és sok úrnő vonta volt magát. Nem is akarák a tatárok azon helyeket megtámadni, míg köröskörül a földet egészen el nem pusztították. Hanem olykor-olykor néhányan közelgetének, s a magyar vitézek nagy darab földön kergették őket, úgy hogy erősen hiszik vala, hogy hatalmok miatt bántatlan maradnak. Végre azonban azon egész vidék elpusztítása után a tatárok sok ruthént, kunt s fogoly magyart s kevés tatárságot egyesítvén, a nagy falut minden oldalról körülfogván, a harcra a magyar foglyokat küldék elől, s miután azok egészen elvesztek, a ruthénok, izmaeliták és kunok vívának. A tatárok pedig mindnyájok háta mögött állva, nevetik vala azok baját és romlását, és a harctól visszavonulók közül igen sokakat kardjaik élére hánynak vala, úgy hogy éjjel-nappal egy hétig harcolván s az árkokat betöltvén, a falut bevevék. A vitézeket azután és úrnőket, kik sokan valának, künt a mezőn egy s a parasztokat más oldalra állíták, és pénzöket, fegyvereiket, ruháikat és más javaikat elszedvén s néhány úrhölgyet életben hagyván és kéjökre elvivén, fejszével és karddal mindnyájukat leölék. Egyedül azok maradtak meg, kik hirtelen a halottak közé bukván, mások vérével befecskendezve el