Kristó Gyula: Olvasókönyv Békés megye történetéhez I. A honfoglalástól 1715-ig - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 1. (Békéscsaba, 1967)

VI. A megye újraalakulása

Rákóczi Ferenc - a sikertelen gyulai ostrom ellenére is - bízott Békés megye újraéledésében, íjoj-ben főispánt is nevezett ki a me­gye élére Vay Ádám személyében; lassan megkezdődött az 1703-ban elnéptelenedett vidék benépesülése. Rákóczi hadainak a felvidékre szorulása, a szabadságharc ügyének kedvezőtlenre fordulása, majd bukása megakasztotta az alig elkezdődött betelepedést. A szatmári békekötés (1711) által megteremtett fegyvernyugvás kedvezően hatott a benépesülésre, lassan megjöttek az új telepesek arra az elhagyott vidékre, amelyet Karácsonyi János így jellemez: „az áldott rónaságo­kat akkora gaz és dudva lepte be, hogy még az egykori falvaknak helyeire sem találtak reá, magukat a templomok romjait is elborította s a felismerhetetlenségig befedte a dudva; az egykori határjelek el­mosódtak, a falvaknak még nevei is feledésbe mentek." Szeghalom rju-ben betelepült, és 1715-ig még további nyolc helység (Békés, Do­boz, Gerla, Gyarmat, Gyula, Ladány, Öcsöd, Vésztő) népesedett be. A lakosság megtelepülése, a termelőmunka, az élet megindulása sür­getően követelte meg az igazgatási, adminisztrációs és — nem utolsó­sorban - az osztály elnyomást biztosító keretek megszervezését. Fin­nek jogi alapját biztosította az 1715. évi 92. törvénycikk. 4. Ö királyi felsége elismeri, hogy Pozsega, Verőce, Szerem, Valkó, Csongrád, Csanád, Arad, Békés (Békesiensis), Zaránd, Torontál, Szö­rény megyéknek mint a magyar szent koronához tartozóknak a karok és rendek részéről kért visszakeblezése, s Máramaros, Kraszna, Kővár és Közép-Szolnok megyéknek az ország közterheinek viselésére nézve^ mind törvénykezési, mind közigazgatási tekintetben való visszacsato­lása a szent korona ősi jogában gyökerezik. De mivel ez nemcsak a közigazgatás állapotának a katonaitól való elválasztását, hanem az eddig bizonytalan megyei határok megszabá­sát s különválasztását is megkívánja, nagy megfontolást tesz szük­ségessé: ennélfogva legkegyelmesebben kijelentette, hogy az e cél­ból felállítandó bizottság előzetes megvizsgálása s előterjesztése alap­ján akképpen fog intézkedni, hogy ebből a közjónak s az ő szolgála­tának semmi hiánya ne származhassék.

Next

/
Thumbnails
Contents