Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

reformok megalapozásához. Tessedik elképzelését szarvasi tanártársa, majd a mezőberényi, azt követően az újverbászi gimnáziumok megszervezője, az utóbbi években újra felfedezett Skolka András (1777-1816) igyekezett valóra váltani. 1802 és 1816 között öt település „statisztikai" leírását alkotta meg (Mezőhegyes, Békés, Füzesgyarmat, Orosháza és Mezőberény). Legalaposabban Mezőberényi dolgozta föl. Kiváló tanulmányait magyarhoni és prágai német nyelvű folyóiratokban, elvétve magyarul is publikálta. Skolka külön elvi-módszertani dolgozatot is közreadott a településmonográfiákról. Hosszabb távon az lett volna a célja, hogy egy új és teljesebb, Bél Mátyáséhoz hasonló nagy mű szülessen. Tessedik és Skolka munkálkodásának az alföldi olvasó értelmiségiek között talán lehetett hatása, továbbsugárzása. (Nehezen bizonyítható, ha volt is.) Skolkáról egy félszázad múltán már a tájékozottabb kutatók sem tudtak, saját megyéjében sem. Hazai visszhangja kevésbé támadt, külföldi annál inkább a velencei születésű Francesco Griselini 1780-ban németül és olaszul megjelentetett, történeti adatokban is gazdag leírásának a „temesvári Bánátról". (Münchenben németül 1969-ben, románul Temesvárott 1984-ben adták ki legutóbb.) A Bánát históriájának tudományos igényű kutatása és publikálása később is a legélénkebb lett az Alföldön, elsősorban a német kultúrkör alapján történt, igen gyors szellemi építkezésnek köszönhetően. Ha a felvilágosodás eszmeiségétől ihletett tudományos értekezések közvetlen hatását kevésbé feltételezhetjük is, a közlakossághoz továbbítás tudatos törekvéseire két fontos példával szolgálhatunk. (Ennek műfajaként Tessedik az egyházi és iskolai minták után a „parasztkátét" javasolta.) 1784-ben írta és kézírásos másolatokban terjesztette Petik Ambrus gyulai tanító Békés megye települések szerint tagolt történeti és földrajzi ismertetését káté formában. A Biharban fekvő Kismarja nótáriusa, Habokai Márton 1795-ben hasonló műfajban született összeállítása a település históriájával együtt a hajdúság jogait is alaposan bemutatta. Vélhető, hogy hasonló „parasztkáték" másutt is használatban voltak, közeli rokonaiként a Petrák-féle krónikának. (Petik munkáját 1961-ben, Habokaiét 1975-ben Dankó Imre ill. Takács Béla tette közzé.) A képzett tollforgatóknak a XIX. század elejéig elért teljesítményét mérlegre téve értékelhetjük igen nagyra a tájunkról ismert Petrák-típusú krónikák sorát, azt a négyet, amelyek írását 1750-ig megkezdték. Tari László kutatásaiból tudjuk, hogy Csongrád városában 1704-től születtek ilyenek. Kiskunhalas krónikájának születése és több generációs folytatása az önkormányzati érdekvédelem igen frappáns példája. 1723-ban a tanács kötelezte a mindenkori jegyzőt a feljegyzésekre, mert azok hiányát „sok kárával tapasztalta eddig is". A krónikát elindító Váczi Halász István saját szolgálati idejétől, 1696-tól vette számba azt, amit fontosnak talált: a város birtokaira, nevezetesebb épületeire, a járványokra, az időjárási csapásokra vonatkozó adatokat. A halasi feljegyzések 1800-ig folytatódtak, majd „átcsaptak" a történetkutatásba. A krónikát vezető Tooth János jegyző 1823-ban megjelentette a helyi ref. eklézsia históriáját, 1861ben pedig az ő várostörténeti összeállítását adta ki Nagykőrösön Szilágyi Sándor. (A jászok-kunok múltjára vonatkozó kutatásokban Halas kiemelt helyet kapott egyébként is a kiváltságok jogvédelme fonalán, már a XIX. század első éveitől.) Az időrendet követve itt áll a sorban a két szentesi krónika: Az 1748-ban Béládi István kezével indított és 1826-ig folyamatosan vezetett „A Szentesi Református Eklé-