Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

reskedelmi szerepköre révén, ennek a megosztottságnak inkább a hasznát látta. Míg azonban török kori és török utáni erőssége révén Szolnok helyzeti energiája stabilizálódott, a Balaszentmiklóson 1552 után emelt és a török elleni háborúk során a XVIXVII. században többször lerombolt, majd újra felépített szentmiklósi várnak nem volt ilyen településerősítő szerepe. 1685-ben szabadult föl a hódoltság alól, várát azután használhatatlanná tették. (A katolikus településrész és annak temploma helyezkednek el 1720 után a vár magasabb fekvésű területére, ez még ma is szemlélhető.) A várnak megközelítőleg annyi szerep jutott csak a török után, mint a szarvasi palánknak, centrumképző jelentősége ki sem alakult. „Határzónát" képviselt Törökszentmiklós a Nagykunság, a Tiszazug és a Körösök vidéke felé - a kistájak összekötésén kívül — a művelődést és a mentalitást jelentősen alakító vallások szerinti képletével is. 1720-ban az újratelepítő 26 család (közte a hat szeghalmi) egységesen református volt, ebben jól idomulva Mezőtúr, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Dévaványa összetételéhez. Az 1725 tájától Heves és Borsod megyéből érkező katolikusok arányának gyarapodása viszont oly gyors volt, hogy 1853ban a reformátusokat utolérte. 1930-ban már 61 %-ot képviseltek a katolikusok és csak 36%-ot a reformátusok. A számok mögött részletes kutatást érdemlő bevándorlás és annak erőteljes társadalmi hatásai rejtőznek, egyben a feszültségek is. A tagoltság a két felekezet szerinti településalakításban is kifejezésre jutott. A város kapitalista kori népességgyarapodásának lendülete eleve magyarázatot, búvárkodást kíván: 1857 és 1920 között a lakosságszám megkétszereződött, 1890 és 1941 között Szolnok után Törökszentmiklóson nőtt a leggyorsabban a népességszám. A település átmenetet képviselt a Tisza mellett végigvonuló uradalmi zóna és a tanyás parasztgazdaságok övezetei között is. Törökszentmiklós határában és vonzáskörzetében országosan ismert, főként a minőségi állattenyésztésben és a búzatermesztésben kiemelkedő, ugyanakkor kíméletlen kizsákmányolásra berendezkedett nagybirtokok működtek. De ez a település volt nemcsak Szolnok megye, hanem az egész Alföld egyik legtanyásabb mezővárosa is: 1930-ban 28 503 lakosának a 43%-a a külterületen lakott. (Igaz, voltak oly sűrűn benépesült határrészei is, amelyek a felszabadulás után kiválhattak és hamar önálló községekké alakulhattak: Kengyel 1946-ban, Tiszatenyő 1950-ben.) Az átmeneti jelleget az is hangsúlyosabbá tette, hogy a város belterülete a jó termőhelyi adottságú határrész északi peremén fekszik: tőle délre széles sávban találhatók a nagy hozamot nyújtó szántóföldek, északra viszont a Tisza szabályozása és az azt követő vízrendezések előtt gyakran vízjárta, gyengébb minőségű földek terülnek el. 1941-ben 30 144 lakosával Törökszentmiklós volt az akkori ország legnépesebb nagyközsége (a második helyet Békés foglalta el 29 283 fővel, a harmadikat Orosháza 27 061 fővel, a negyediket Szarvas 25 023 lakossal), a mindössze hét községből álló „tiszai közép járás" székhelye. 1930-ban még Békést illette meg a legnépesebb nagyközség címe. Ezek az adatok közvetve jelzik, hogy a Horthy-rendszer az Alföldön semmiképpen sem kívánta szaporítani a városi jogállású települések számát. Az 17381872 közötti időszakban viselt mezővárosi címről az 1872. évi közigazgatási rendezés idején Törökszentmiklós éppoly könnyen mondott le, mint Békés vagy Szarvas. A nagykun városok, még Túrkeve is, ragaszkodtak a városi szervezethez. A városi stá-