Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN
jedő históriai irodalom (legismertebb darabja Gyárfás István: A jász-kunok története I-IV. Kecskemét, 1870-1885.) léte és irányultsága miatt Félegyháza külön, saját múltjának kutatása viszonylag későn indult el, s legjobb művelői egy ideig „kívülről jött", tudatukban nyitottabb értelmiségiek lettek. Fazekas Istvánnak, a Kiskun Múzeum mostani igazgatójának a város történetének korábbi kutatóiról írt összefoglalását (a Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1984. Szerk.: Sztrinkó István c. kiadványban) felhasználva írhatjuk, hogy az 1809-ben négyosztályos kisgimnáziumként indult, majd 1891-től főgimnáziumi rangra emelkedett intézet tanára, Szerelemhegyi Tivadar írta meg s adta ki 1882-ben Félegyháza első monográfiáját. A mű kora jó színvonalát képviselte. Szerzője, akinek apja is, ő maga is úgy volt félegyházi, hogy nem fonták be a fentebb körvonalazott ellentétek, munkájának különösen a művelődéstörténeti részével vitte előre a polgárosodás irányába a félegyházi történeti ismereteket. A Léváról a kiskun városba került Szalay Gyula gimnáziumi tanár (1895-től lapszerkesztő is) volt a megszervezője az 1902-ben indult Kiskun Múzeumnak. A múzeummal évtizedekig foglalkozó Szalay szellemi polihisztornak nevezhető: régészeti, numizmatikai, nyelvészeti, irodalomtörténeti, néprajzi és városismertető dolgozatok egyaránt kikerültek a tolla alól. Legtöbbet használt munkája a nevezetes Borovszky-féle megye- és városismertető sorozat Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei II. kötetébe készült félegyházi történeti és városleíró fejezet. Ennek fő érdeme a századfordulót megelőzően kibontakozott helyi polgári fejlődés alapos összegzése. Szalaynak szerepe volt abban, hogy Madarassy László, Móra Ferenc és Szabó Kálmán elindultak a régészeti és néprajzi kutatói pályán. Az ő segítségével kezdte a munkásságát Félegyháza eddig legszélesebb körben ismert s talán a legképzettebb történésze, a földeáki születésű Mezősi Károly (1907-1971). A városban érettségizett, az 1940-es évektől 1957-ig a jó nevű tanítóképzőnek Ő volt az utolsó igazgatója. 19521962 között a félegyházi múzeumot vezette (őt követte a Kiskun Múzeumban a Gyuláról odahelyezett Lükő Gábor, a jeles etnográfus), majd haláláig a Pest megyei múzeumok igazgatója volt. Végeredményben az ő személyében jelent meg Félegyházán az első főhivatású történetkutató helybeli intézményi háttérrel. Mezősi a szegedi egyetem elvégzése után két évet töltött a bécsi Collegium Hungaricum tagjaként levéltári kutatással, s azután jött történelmet tanítani a félegyházi képzőbe. A folyamatosan kutató és publikáló tudós tanár típusát testesítette meg. A magas színvonalú népszerűsítés fontosságát is felismerte. A harmincas-negyvenes években elsősorban történeti, az ötvenes-hatvanas években inkább irodalomtörténeti témák foglalkoztatták. Munkái jó részének középpontjában Félegyháza áll, de átfogta az egész Kiskunságot, illetve azon is túltekintett. A város határ történetét, majd XVIII. századi iskolatörténetét (majd társadalmának viszonyait), 1848 helyi eseményeit feltáró dolgozatai alapvetőek. Számunkra a mostani Békés megyében külön is nagy fontosságú „Bihar vármegye a török uralom megszűnése idején" (Bp. 1943.) című kötete, amely a maradandó eredményű táj- és népkutató irányzat Mályusz Elemér vezette történész ágának egyik számon tartott teljesítménye. Az irodalomtörténész Mezősi munkásságának fókuszában Petőfi és Móra Ferenc áll. Példás módszerességgel és az eredeti forrásokig visszatérve készült jeles munkái közül csak a legfontosabbakat ragadhatjuk ki: Hatalmas dokumentációval igyekezett eldönteni a Petőfi-szülőhely körüli régi vitát Félegyháza javára (ennek csak az
